Kinetográf

Egy újabb csillaggal ismét távolabb kerültünk az álomgyár nagy, klasszikus korszakától - attól az egyre hihetetlenebbnek tűnő világtól, amikor a jó karakterszínészeket elsősorban még tehetségre és mesterségbeli tudásra mérték. Az összetéveszthetetlen fizimiskájú Borgnine fajsúlyos alakításai az olcsóbb westernekben vagy a divatos háborús kalandokban éppúgy elfértek, mint a mélyebb drámákban: jó színészek ugyan most is vannak, de olyanok már csak igen kevesen, akik a populáristól az elitig, a könnyed szórakoztatótól a masszív komolyig bármiben képesek kibontakoztatni saját művészetüket. Borgnine játszhatott tábornokot, vadnyugati rosszfiút, bugyuta rendőrt, bohócot vagy szelíd öreg medvét, minden figurát lehengerlő könnyedséggel, beképzeltség nélkül formált meg, ahogyan még a legrosszabb rendezőnek, a leggagyibb produkciónak is hozta azt a bizonyos színvonalat. Hivatalos filmográfiája 203 munkát számlál, ha csak a legfontosabb filmjeit soroljuk, már abba beleszédül a mozirajongó: a Piszkos tizenkettő, a Poszeidon katasztrófa, a Menekülés New Yorkban vagy a Gattaca mellett olyan kultikus művekben is feltűnt, mint a Johnny Guitar, Bad Day at Black Rock vagy épp a Vad Banda. Bár a magyar közönség nagyobb része valószínűleg a Szuperzsaruból ismeri az arcát, szinte bizonyosan nincs olyan néző, aki ne látta volna valamiban, ő ugyanis már akkor vállalt a tévés szerepeket, amikor az még lesajnált melléktevékenység volt. Még 95 évesen is dolgozott - mától azonban már csak a vászonról villanhat ránk az a híresen őszinte, nagy mosoly.