Kifejezetten kínosnak tartom, amikor valaki a "nagy öreg" pózában tetszeleg, és olyan nagyon jól hangzó, orbitális baromságokkal bombázza a hallgatóságot, mint a "húsz éve bezzeg, mennyivel jobb volt a zene", vagy az örök klasszikus "amikor mi voltunk fiatalok, sokkal tökösebbek voltunk". Nem, az ilyen és ehhez hasonló összehasonlításoknak nem sok értelmük van, tekintve hogy a szubjektív, nosztalgiától és emlékektől bőségesen átitatott ízlésen kívül semmiféle szilárd alapja nincsen az efféle véleményeknek. Lehet tehát osztani az észt, vagy sznobul kijelenteni, hogy régen mennyivel izgalmasabb és jobb volt a Sziget - csak épp teljesen feleslegesek az ilyen észrevételek, mert ezekből pont az nem derül ki, hogy mi is pontosan a probléma a huszadikkal. Valami gond ugyanis van...és most vagy én öregszem rohamosan, vagy tényleg alapvetően változott meg az egész fesztivál hangulata. A következőkben foglalkozzunk talán ezen utóbbi eshetőséggel!

Alapvetően nincsen semmi baj azzal, ha a szervezők a leginkább fizetőképes közönséget célozzák be, és zenei fesztivál helyett inkább egy gigantikus szabadtéri vidámparkot gründolnak. Disneyland sem a rajzról és az animációról szól, hanem a Disney-márka minél brutálisabb kiaknázásáról...a huszadik Szigetnek sincs már köze zenéhez vagy kultúrához, hanem inkább egy soha nem volt "sziget-hangulatot" árulnak itt annak a nyugat-európai fiatalnak, aki valamelyik divatos party-hostelben hallotta egyszer, hogy hát az a "ziget", na ez milyen jó! Naná, rájuk kell építeni egy ekkora rendezvénynek, most náluk van a masszív pénz, néhány év múlva meg akár fontos üzletemberek, európai döntéshozók vagy épp trendi művészek lehetnek, és akkor majd néha biztosan eszükbe jut Budapest is, ahol milyen nagyon szabadon lehetett állatkodni meg olyat csinálni, amit otthon egyáltalán nem. Egy spanyol barátom panaszkodott egyszer, mennyire utálja, hogy az ő országa Nyugat-Európa vidámparkja lett, hisz oda megy minden gazdag brit és német szívni, hányni meg leégni...mi, magyarok ezért inkább ne is szóljunk, egész ügyesen és olcsón megússzuk ezzel a néhány napos cuccal! Legyen hát vásári forgatag, óriáskerékkel és vurslival, rablás-szagú ételárakkal meg gusztustalan színű, hánytató löttyökkel...de kérdem én, azért ezen a poros játszótéren tényleg nem fért volna el egy kis gesztus nekünk is, akik esetleg valamira másra, valami minőségibbre vágynak?

Képtelen vagyok eldönteni, hogy az én avuló ízlésem, vagy tényleg a szervezők balfaszsága, de a programfüzetben nagyítóval kellett vadásznom az olyan neveket, amelyek legalább valamelyest érdekelnek. Oké, a briteknek ide kellett hozni ezt a sok unalmas klónbandát, az olaszok és a franciák is imádják a minél hülyébben fúzionált világzenét (mfa!), hollandoknak meg úgy kell a szintetikus zene, mint a magyaroknak a Quimby meg a Tankcsapda. A gondok sokkal inkább ott kezdődnek, hogy teljes stílusok hiányoznak a Szigetről (se metál, se punk, se telivér rock...), és az idén már fájóan hiányoztak az igazi húzónevek is. Az egy évtizede unalmas Placebo, a bántóan modoros Killers, a borzalmasan gagyi haknival kaszáló LMFAO vagy a lejárt szavatosságú másodvonal (Sum41!? - de komolyan?!) mellett igazán érdekfeszítő és aktuális zenekar ezúttal szó szerint csak mutatóban akadt (The xx, Anna Calvi). No de nyilván jól van ez így, hisz egy színes, villódzó vidámparkba minek is meghívni komolyabb arcokat?! Semmivel sem fogyott volna kevesebb "ofisöl" póló és sapka, ha például a Hurts helyett jött volna egy igazi zenekar...

Be kell tehát látnom, hogy a szervezők igenis pontosan mérték fel a megcélzott közönség igényeit, aminek a legtutibb jele, hogy a Stone Roses alatt akár az első sorba is nyugodtan besétálhattam volna. A legelgondolkodtatóbb számomra mégis az, mennyire visszaszorulóban errefelé a hangszeres zene. Amikor Yonderboi egy villódzó Y mögött élő koncert" címen kitartóan nyomogatta a play és a pause gombokat, akkor morfondíroztam el rajta, hogy a DJ-vezérelt, konzerv-zenével teli party-helyszínek az igazi nagy kedvencek, a valódi slágerek az idei Szigeten. Siránkozhatok hát naphosszat az egysíkú és szar programon, de akár még az is lehet, hogy én várok a semmire, és a világ fősodra meg lassan elmegy mellettem. Egész egyszerűen nem fér ugyanis a fejembe, hogyan lehet az elektromos gitár helyett egy világító, rágott alma a cool-zenész igazi definíciója?! Aztán gyorsan a "Smells like teen spirit" is felcsendül a Nescafe-reklámsátorban, útban a szelető tömegbe pedig egy részeg brit tizenéves (egy homokozóvödörnyi szmötyivel, világító jégkockával alaposan megrakodva) kiszúrja az arcomon az enyhe undort. Nagyon laza partianimál természetesen a kölök, pofátlanul megcirógatja a szakállam, felbőg egy embereset, majd gyorsan indul ő is ropni.

Ekkor aztán leesik végre nekem is, hogy ez már egyáltalán nem az én Szigetem...ez a márka bizony nem nekem készül, ez ilyen egyszerű.