Wes Anderson ma egyértelműen a hollywoodi mezőny egyik legérdekesebb, legeredetibb alkotója. Legutóbbi műve, a Holdfény királyság már olyan vegytiszta formában tartalmazta az utánozhatatlan szerzői világ elemeit, hogy többen a 2012-es év legjobb filmjének tartották (itthon pedig fél évig volt műsoron a mozikban). Ez az impozáns alkotói pályaív elsősorban a harmadik filmtől (Tennenbaum) válik szinte teljesen egyenletessé, de már a második filmben is ott van szinte az összes fontos motívum és tematikai hozzávaló - a Petárda első rendezése ellenben még csak alaphangulatában, illetve egyes megoldásaiban előlegezi meg a híres andersoni látásmódot. A védjegyszerű kamerakezelés, a tárgyak/ruhák és a díszletek brutális alaposságú megtervezése itt még csak nyomokban van jelen, a teátrális megoldások, a markáns filmzene, a zsánerjátékok és a helyüket kereső figurák azonban már megjelennek. A Wilson testvérek egy ilyen fura haver-párost alakítanak: mindketten céltalanul lődörögnek, és próbálnak kezdeni valamit az életükkel, ezért mintegy unalomból bűnözőnek adják ki magukat, a nagy rablást, a szökést tervezik. Anderson most is egy sajátos lelkiállapot leírására törekszik, és a remek színészi alakítások, a karaktervezérelt dramedy köré húzza fel a groteszkből, pop-giccsből és kalandból épített díszletet. Bemutatkozó filmjében azonban nem áll egészen össze a dolog, inkább csak néhol villannak meg a később oly sikeres képlet remek lehetőségei. Bár üresjáratok és döccenők bőven vannak, debütálásnak korántsem rossz, a munkásság ismeretében pedig különösen érdekes megfigyelni, ahogyan a szerzői munkamódszer születik.
Wes Anderson #1 - Petárda
2013.05.21. 11:35 | Huber Zoltán | Szólj hozzá!
Címkék: wes anderson
A bejegyzés trackback címe:
https://kinetograf.blog.hu/api/trackback/id/tr215005025
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.