Az igazán nagy filmkészítők arról ismerszenek meg, hogy még a legszigorúbb gyártási előírások, a legkeményebb műfaji elvárások közepette is képesek saját szerzői látásmódjukat az adott matériába csempészni. A spagettiwesternekért természetesen számtalan okból lehet rajongani, ám most egy pillanatra emlékezzünk meg azokról a hihetetlen alkotói teljesíményekről, amikor a futószalagon készülő, szoros produceri felügyelettel készülő fércművekből a zseniális alkotók valódi mesterműveket faragtak. Sergio Corbucci a kommerciális olasz filmgyártás egyik legnagyobb egyénisége például képes volt arra, hogy még a gyengébb alapanyagokon is félreismerhetetlenül ott hagyja a keze nyomát.
A Django és A halál csöndje híres rendezője akár egy félig-meddig amerikai produkcióból is képes volt egy hamisítatlan Corbucci-darabot faragni. A Tarantino által is dícsért, itthon A könyörtelenek címen forgalmazott Hellbenders úgy illeszkedik az alapvetően egységes szerzői életműbe, hogy tulajdonképp nem is klasszikus 
westernfilmről, hanem egy igen érdekes műfaji keverékről beszélünk. A polgárháborúból hazatérő, lopott pénzt csempésző család erőszakos kalandjai a hagyományos vadnyugati történetekkel szemben a rabló-mozik, a családi drámák és a háborús filmek motívumait idézik, de a vázolt atmoszféra hasonlóan kiábrándult, mint az ikonikus főművek esetében.
A Joseph Cotten főszereplésével, Morricone ikonikus főtémájával készült mű erőszakos és csavaros sztorival dolgozik, így Corbucci legjobb filmjeihez hasonlóan képes túlmutatni a tipikus vadnyugati kulisszák, az izzó bosszútörténetek főbb csapásirányain. A déli lázadó hadsereg újraszervezése érdekében elrabolt dollárokat egy katona koporsójában rejtegető fanatikus ezredes tragédiája távolról a Lear király hatásait tükrözi, míg a kifogástalan akciójelenetek és a meglepő fordulatok bizonyosan elvarázsolják majd az alműfaj értő rajongóit. Kötelező darab!
