Kinetográf

Bár Stanley Kubrick mára vitathatatlanul elfoglalta az őt megillető helyet a valaha élt legnagyobb rendezők között, a nézők túlnyomó többsége mégsem ismeri az életmű a Dicsőség ösvényei előtti fejezeteit. A legendás háborús film elkészítésekor azonban Kubrick már túl volt három játékfilmen, melyből az utóbbi kettő az akkoriban igen divatos bűnfilmek közé tartozott. Az 1956-os Gyilkosság a rendező harmadik filmje, mely nemcsak az első komolyabb (szakmai) sikere, de kétségtelenül a valaha készült egyik legjobb noir - ami igen tiszteletreméltó kijelentés annak fényében, hogy a műfaj éldarabjai között olyan műveket találunk, mint például A máltai sólyom vagy épp a Gonosz érintése. Kubrick mozija azonban már a zsáner kései vonulatához tartozik, és akár szajréfilmek is nevezhető. A tét egy lóversenypálya kirablása, a cselekmény pedig a tervezést és a lebonyolítást követi végig, ám a perfekcionizmusáról híres alkotó alaposan megkeveri a szálakat és egy mai szemmel is lehengerlő történetet tálal elénk. A tökös párbeszédeket Jim Thompson jegyzi, a színészválasztás kifogástalan, és ex-fotósként Kubrick igen emlékezetes és hatásos képeket varázsol elénk. A Gyilkosság legnagyobb erénye azonban nem a tökéletes kivitelezés, hanem a még közel hat évtized távlatából is friss narratíva, a rendező ugyanis okosan felszabdalja a lineáris történetet, a feszültség érdekében oda-vissza ugrál az időben és az eseményeket gyakran több szemszögből is bemutatja. A film köre nem véletlenül épült tehát szolid kultusz - különösen az után, hogy a Kubrick műve rendkívül fontos ihletforrása volt a 90-es évek egyik meghatározó alkotásának is. Tessék megnézni a Gyilkosságot és szinte azonnal be fog ugrani, melyikről van szó.