A szuperhős-mozik és meseszerű fantáziák egyeduralma után eljött végre a science-fiction régen várt hollywoodi forradalma. Hónapról-hónapra több sci-fi kerül a multiplexekbe, az alkotók a látvány mellett a mélyebb tartalomra, a karakterekre és megpendített dilemmákra is egyr nagyobb figyelmet fordítanak. A sokáig méltatlanul mellőzött műfaj kiválóan rímel a nézőt foglalkoztató aktuális problémákra: az újabb darabok a technikai attrakciók mellett leginkább a Föld jövőjével, a túlnépesedés, a környezeti katasztrófák következményeivel, az otthonát elhagyó emberiség kihívásaival foglalkoznak. Igaz, az alkotások nagyobb része végül nem váltotta be a hozzá fűzött, néha talán kissé túlzó reményeket, mégis bizakodásra ad okot, ha már a középszer is javuló tendenciát mutat. A régen várt Elysium sem nevezhető mélyenszántó, fontos mérföldkőnek, de kimondottan szórakoztató.

Neill Blomkamp lehengerlő rendező debütálásával (District 9) egy csapásra megváltotta a jegyét Hollywoodba. A nagyobb költségvetéssel, de más gyártási struktúrában, szorosabb produceri kontroll mellett készült Elysium érezhetően hemzseg a kompromisszumos megoldásoktól, a dél-afrikai rendező összességében mégis meg tudta őrizni sajátos kézjegyeit a tengerentúlon is. Második munkája is nagy igényű, erősen társadalomkritikus darab, ám a logikai bukfencek, a bántóan lapos bölcsességek és a patetikus hangnem miatt inkább feszes akcióként, attrakciós moziként működőképes. Az űrállomáson élő gazdagok és a szennyezett Földön robotoló szegények disztópiája túlzottan egyszerű és direkt a komolyabb kérdések megfogalmazásához, ahogyan az apácás-árvás visszaemlékezések, a beteg kislány, a szabad hacker és a fasiszta katonák ellentétpárjai is ormótlan nagy közhelyek. 

Ha azonban elfeledkezünk a papírvékony figurákról, az esetlen történetről, az Elysium azonnal működni kezd. Blomkamp fantasztikus akciójelenetekkel, rafinált trükkökkel és kitűnő atmoszférával kényeztet minket. A színészek jók, az amerikai filmben ritkán látható forgatási helyszínek (szegénynegyedek) azonnal megteremtik a gettósított Föld hangulatát, ahogyan a rendező védjegyének számító kézikamerás közelítések, az elsőrangú kamerakezeléssel felpörgetett összecsapások is csodálatosan mutatnak a vásznon. A futurisztikus járművekre, szuperfegyverekre és roborokra hangolt üldözések, illetve az űrbázisos finálé távolról még olyan legendákat idézhet fel bennünk, mint a Roborzsaru vagy az Emlékmás. Bár az Elysium adós marad a valóban elgondolkodtató tudományos-fantasztikummal, a körítés, a kulisszák nagyon rendben vannak. Jó tehát az irány, és ennek mégiscsak lehet örülni.