A magányos hősökre és epikus megváltástörténetekre kihegyezett amerikai mozi régebben igen felemásan viszonyult a képregényekhez. A nézői igények megváltozásával, a gyors technikai fejlődéssel és a blockbusterekkel szembeni elvárások gyökeres átalakulásával azonban megváltozott a helyzet: az elmúlt évtizedekben Hollywood is felfedezte magának az alapvetően filmszerű társmédiumban rejlő óriási lehetőségeket. Az összetettebb jellemű szuperhősök, a fantasztikumból és akcióból gyúrt történetek, a vizuális stilizációk és a bonyolultabb narratívák egyre komolyabb sikerrel bukkantak fel a vásznon, a szeptember 11-i sokk után pedig valósággal újjászületett, nagykorúvá érett az alműfaj. A saját identitásában és mitológiájában elbizonytalanodó közönség imádta a komplex szuperhős-történeteket - korántsem véletlen, hogy az elmúlt tíz év leghangosabb kasszasikerei többségükben képregény adaptációk. A jelenség okai természetesen szerteágazóak, egy dolog azonban túlzás nélkül kijelenthető: a moziban manapság a képregényfilmek korát éljük.

A méltán ünnepelt Batman, Vasember, Bosszúállók, Sin City és X-Men feldolgozások mellett megszámlálhatatlan érdekes műfaji próbálkozás, kísérleti hibrid és szokatlan nézőpontú adaptáció született. Ezek közül számos alkotás merült érdemtelenül a feledés homályába, vagy ilyen-olyan okból eleve nem kapta a kellő figyelmet. A közönség sok esetben talán azzal sem volt tisztában, hogy az adott mozi képregényen alapul, míg máskor épp az alapanyagtól való markáns eltérés volt a bukás oka. A következőkben éppen ezért megkíséreljük egy olyan tízes lista összeállítását, mely visszaszámolva sorra veszi a legjobb, mégis méltatlanul alulértékelt, igaztalanul utált vagy csak egész egyszerűen ismeretlen, elfeledett képregényfilmeket. Főszabályként olyan mozik kerültek ide, melyek a filmektől függetlenül is létező alapanyagokból készültek, illetve a kritikai fogadtatásuk és/vagy a bevételi eredményeik várakozáson aluliak voltak, de olyan is van, hogy az utókor bánt velük mostohán.

Egy ilyen összeállítás természetesen soha nem lehet teljes, sőt, a reklamációk, a kimaradó alkotások legalább olyan fontosak, mint maga a végeredmény. E sorok írója bízik benne, hogy a listát böngészve felötlik az olvasóban is egy-két figyelmen kívül hagyott, ám fontos filmcím. Mielőtt a következőkben sorra vennénk a kiválasztott műveket, kezdésnek következzen gyorsan egy “futottak még” lista. Az itt következő alkotások sokáig kérdések voltak, ám különböző okok miatt végül mégsem kaptak helyet a listán.

Sok fejtörést okozott például a két Hellboy és a Penge második részének esetleges szerepeltetése. Guillermo del Toro rendezéseit a kritika ugyan jól fogadta, a kasszáknál azonban csak szolidan hozták vissza a befektetett milliókat. E filmek azonban nem buktak meg, sőt, mára egyértelműen megtalálták a közönségüket, azaz az erényeik szélesebb körben ismertek és elismertek. Ehhez hasonlóan alakult a Holló megítélése is, mely körül már-már kultusznak nevezhető rajongás alakult ki, helyén kezelve az amúgy kissé felemás, de hangulatilag erős mozit. Majdnem a legjobbak közé került a Tini ninja teknőcök 1990-es első felvonása is, ez a film ugyanis korántsem annyira gagyi, mint ahogyan a folytatások alapján emlékszünk rá. A gumimaszkok egész jól sikerültek, a verekedések rendben vannak, a Sinkovits Imre hangján megszólaló óriáspatkány, illetve Elias Koteas elsőrangúak. A mű legnagyobb erénye mégis a korszellem kifogástalan konzerválása, hisz a nyolcvanas/kilencvenes évek fordulója ott kísért a vásznon. Más kérdés, hogy négy pizzát zabáló, reneszánsz festők nevét viselő, patkány trénelte óriás teknősbéka sztorijából túlságosan sokat azért nem lehetett kihozni - a listára ennél jobbak kerültek.

Épp lemaradt Dolph Lundgren egy korai klasszikusa, a Punisher is, elsősorban azért, mert az erős B-film kifejezetten rosszul öregedett. A fekete hajjal büntető svéd vicces, de nem annyira, hogy a legjobb elfeledetett darabok között emlegessük. Tetszetős mozi a viktoriánus-sorozatgyilkosos A pokolból is, a túlzottan előtérbe tolakodó rendezés, a modoros vizuális erőlködés azonban letaszította a listáról. Bűnös élvezetként fogyasztva egészen szórakoztató a The Spirit, a Jonah Hex vagy a Spawn is - mindhárom műnek vannak tagadhatatlan erényei, ám ezek a filmek inkább az “annyira rossz, hogy már jó” kategóriát képviselik, így szintén nem fogunk találkozni velük. A következő posztokban kiderül, mik azok, melyek a gondos válogatás után végül fennmaradtak a rostán!