A kortárs brit sorozatok legjobbjai mintaszerűen használják a szigetország évszázados irodalmi- és televíziós hagyományait, így nemcsak alternatívái, de méltó versenytársai a hasonszőrű amerikai szériáknak. A helyi ízek természetes egzotikuma így minőséggel párosul, az alkotók pedig még egy klasszikus kisvárosi gyilkosságot is képesek érdekessé, izgalmassá és újszerűvé varázsolni. A Broadchurch érdekessége, hogy a jól ismert képletekből is képes masszív, felkavaró drámát varázsolni, frappánsan bizonyítva a tételt, miszerint nincsenek elkoptatott motívumok, csak rossz, ötlettelen írók. A Twin Peaks fő dramaturgiai nyomvonalán haladó, annak egy erősen szociografikus, realista továbbgondolásaként is értelmezhető széria mintaszerűen használja a brit bűnügyi műfaj kedvelt megoldásait, mégsem válik unalmassá vagy kiszámíthatóvá.
A sorozat kreátora, Chris Chibnall a bűnügyet fókuszpontként használva az idilli kiskertek és a jószomszédi viszony mögé pillant, majd letaglozó erővel mutatja meg, hogy sajnos mindenkinek vannak takargatni való, sötét titkai. Egy-két epizód után már nem is az lesz a legfontosabb kérdés, ki ölte meg a 11 éves Danny Latimert - hanem az, hogy van-e egyáltalán olyan lakója ennek a kedves tengerparti városnak, aki közvetve vagy közvetlenül nem felelős a fiú haláláért, a rendőri munka akadályozásáért. A Broadchurch ereje nem a fordulatokban, de még csak nem is a karakterekben rejlik, hanem azokban a felkavaró pillanatokban, mikor a nyomozás áttételes hatásaival szembesülünk. A gyilkosság következményei, a közösség lassú szétesése és a képeslapszerű látszat leomlása épp azért olyan felkavaróak, mert a kamera kíméletlenül behatol a szereplők életébe és közelről, alulnézetből vizsgálja a tragédiát. Az apró mozaikdarabkákból, arcokból és reakciókból kirajzolódó kép sokkal brutálisabb, mint ha csak a rendőrség nézőpontból szemlélnénk az esetet.
Az alkotók jó érzekkel ragadják meg azokat a kulcsfontosságú jeleneteket, melyeket általában nem láthatunk az efféle sorozatokban. A gyűrött arcú, a múlt árnyaival harcoló nyomozó (David Tennant elsőrangú alakítása) vagy a gyermekét gyászoló család figurái épp azért hatásosak, mert nem fordulunk el akkor sem, mikor szembesülnek a bűnténnyel, illetve a másik reakcióival. A kimért tempó, az erős atmoszféra hatása ezekben a csúcspontokban teljesedik ki: a dráma néha már-már a giccs határáig eltáncol, ám a pontos színészi alakítások végül mindig megteremtik a kívánt torokszorító hatást. A mindenkit gyanúba keverő, számos kiváló mellékszállal dolgozó narratíva feszesen követi a zsáner szabályait, és csak az utolsó rész feleslegesen elnyújtott lezárásában téveszti el az ütemet - ám a széria sötét világa korábban már kérlelhetetlenül magába szippantja a nézőt. A Broadchurch az apróbb döccenők ellenére is egy kifejezetten átgondolt és méregerős széria, mely kiugró nézettséget ért el Nagy-Britanniában. Ezek után nem meglepő, hogy az eredeti tervekkel ellentétben az alkotók újabb évadon dolgoznak, sőt, már az amerikai remake is előkészítés alatt.
