A nyugdíjas korú néző egyre meghatározóbb és fontosabb célközönség a hollywood producerek szemében. Az idősebb korosztályt még el lehet csalni a moziba, sőt, a fiatalokkal ellentétben náluk még a klasszikus marketinges mechanizmusok is tökéletesen működnek. A stúdiók az utóbbi években látványosan rámozdultak a munkából kilépő generációra, azaz egyre-másra érkeznek a populáris zsánerek időskori átiratai. a Marigold Hotel szerelmes komédiája vagy a Bakancslista életmeséje mellett ma már olyan figurák is szalonképesek, mint a Red nyugalmazott titkosügynökei. A recept tehát adott, a kedvelt műfajokat a “nem vagyunk még olyan öregek” motívum mentén kell csak átszabni, majd szerződtetni néhány idősödő sztárt és foroghat is a film. A Last Vegas mindezt a legénybúcsús buddy-mozikkal szeretné eljátszani, igen halovány eredményekkel.
A mű legnagyobb problémája, hogy a fenti recept alkalmazásán túl más ötlet gyakorlatilag nem jutott az alkotók eszébe. A szórakoztatóipari szakemberek az invenció hiányát általában közhelyes tanulságokkal, kiszámítható fordulatokkal és émelyítő érzelgősséggel szokták helyettesíteni, amit vagy ellensúlyoz valami, vagy nem. Ebben az esetben négy érdemes művészre hárulna ez a korántsem könnyű feladat, az elbaltázott klisé-forgatókönyvbe azonban még a Douglas-De Niro-Freeman-Kline négyes sem képes életet lehelni. Az Amerikai Pite - Másnaposok - Legénybúcsú szentháromságban mozgó sztori fárasztó, a korral, betegségekkel és halállal dolgozó poénok nem jók, az arcunkba tolt tanulságok pedig fájdalmasak. Az egészben a legszomorúbb mégis az, hogy a négy színészlegendát az utóbbi években csak ilyen és ehhez hasonló főszerepek találják meg, így ahelyett, hogy idősebb figurák bőrében brillíroznak, kénytelenek az újonnan felfedezett célközönséget szórakoztatni.
