Kinetográf

Sergio Corbucci nevét a magyar néző elsősorban kiváló spagetti-westernek és legendás Bud Spencer-Terence Hill komédiák stáblistájáról ismerheti, ám az olasz populáris mozi egyik legnagyobb mestere e megkerülhetetlen remekműveken kívül is jegyez még élvezetes filmeket. A Blöff tagadhatanlanul a nem sokkal korábban kasszát robbantó hollywoodi siker, A nagy balhé másolata, ám ettől függetlenül megvannak a saját értékei és erősségei. Corbucci pezsgő klasszikus jazzmuzsikával, burleszkes hangulatokkal varázsolja elénk a gengszeterekkel és svindlerekkel teli húszas évek Amerikáját, az átverésekre, viccekre és örömjátékra épülő történetet pedig feszes tempóban meséli el. Adott két szélhálmos, akik a nagy balhéra készülnek: az 1975-ös mozi egyértelműen a kései olasz westernek narratív eszköztárából merít, de már átvezet a BSTH-duó legviccesebb műveihez. Anthony Quinn önfeledten mókázik, a másik főszereplő, Adriano Celentano mintha Roberto Begnini és a fiatal Belmondo keveréke lenne, a cselekmény egyértelműen az ő párosukra épít. Kedves és szerethető darabról van tehát szó, az átütő erő valahogy mégis hiányzik a műből: nem véletlen, hogy a bemutató után nem árasztották el az európia mozikat a képzeletbeli jazzkorszakban játszódó szélhámos-filmek.