Bár már nem kimondottan aktuális a téma, a blog hagyományait követve muszáj megemlékeznünk az idei Szigetről is, különösen azért, mert néhány év múlva még akár tanulságosak is lehetnek ezek a sorok (lásd például ezt). Jómagam nem tartozom a kultúrát, az igényesség és úgy ánblokk a minőséget temető vészmadarak közé, ahogyan azt sem vallom, hogy a világ teljes egészében lefelé zúg a romlás felé lejtőn. A legnagyobb és külföldön egyértelműen legismertebb honi fesztivál utóbbi években kibontakozó, az idei évben kicsúcsosodó irányváltását is megértem, magával a gyakorlati kivitelezéssel azonban akadtak problémáim. Hogy miféle szűz területre mozdult idén a Sziget szervezőgárdája, azt a legjobban talán egy sörös példával tudnám megvilágítani. Aki egyáltalán nem fogyasztja ezt a nemes italt, vélhetően az is észrevette már, hogy a nagy sörgyárak úgy próbálják növelni az eladásaikat, hogy az üdítőitalok felé mozdulva a felépített márka alatt mindenféle pancsot árulnak. A sör ugye alapvetően kesernyés és alkoholos ital, az eladható mennyiség hatalmas, de azért korántsem akkora, mint a szőke kólák esetében. Hogyan lehet terjeszkedni egy ilyen helyzetben?! A válasz egyszerű, a kulcs az édes-citromos mix...ami után jött a málnás, narancsos meg ki tudja milyen ízű "sör". Ma egyenesen ott tartunk, hogy létezik például bodzás-alkoholmentes lötty is, ami tulajdonképp sima cukros lónyál, sörös márka alatt, sörös dobozva zárva, halványra butított sör-ízzel, sörként eladva. Nos, a Szigetre vetítve Calvin Harris, az egérfejű DJ meg a sok-sok pirotechnika pontosan ez a szmötyi. A baj csak az, hogy idén mást alig lehetett fogyasztani...
Korántsem elszigetelt (haha) jelenségről beszélünk természetesen, a mainstream és az underground, a magas és a pop mindig dinamikus viszonyban voltak egymással. A két szféra egymáshoz viszonyított nagysága és átfedése állandóan ingadozik, egy folyamatosan növekvő fesztivál pedig értelemszerűen a tömegek felé mozdul, ami alapvetően rendben van. Ha a sörös példánál maradunk, szörnyülködhetünk az átlagos vevő igénytelenségén, de aki korábban középszart ivott és most citromosra váltott, annak tulajdonképp mindegy? Nekünk meg közben jobb lett, hiszen a piaci résben kézműves-mozgalom meg különleges sörök boltja bontogatta a szirmait. Igaz, picit drágábban és nem a sarki ábécében vehetjük meg a jó sört, a differenciálódás alapvetően mégiscsak egy nagyon jó dolog. A Sziget a kommersz felé mozdul és a gagyit szépen becsomagolva adja - csak épp az ellentétes kölcsönhatás, a színes-szagos vurstli, a falunaposodás ellenpontja nem bukkant fel és ez az, ami fájóan hiányzott. Oké, már nem én vagyok a célközönség, de azért az mégsem esik jól, hogy ennyi év után végleg lemondtak rólam.
Bevallom, a kortárs popzenében nem vagyok otthon, nagyon felületesen ismerem a legújabb trendeket, de azt azért vágom, hogy ez az elektronikus tüc most nagyon megy és a DJ-cirkusz szép fokozatosan kiszorította az addig uralkodó seggrázósokat. Félreértés ne essék, a mainstream soha nem a cizellált megoldásokról volt híres, de azért az mégiscsak sok, hogy a Szigeten a gépzene vegye át az uralmat. Míg tavaly egy hangos kisebbség "fuckyou Guetta" skandálással fejezte ki a nemtetszését az A38 sátrában, idén egyértelműen a redbull+kóla+koksz ment, ami már egy egészen más filozófia, mint sörrel a kézben mindenféle zenekarokat csekkolgatni. Szinte mellbe vágott az a levegőben érezhető görcsös, ideges energia, amit csapatással és szeleteléssel ad ki a nagyérdemű. Bár fellépett egy nagyszerű QOTSA, volt Korn és igen keveseket érdeklő Manic Street Preachers, az igazi tömeg a hipertrendi DJ-haknikon volt. Egyedüli kivétel talán az Imagine Dragon késő délutáni fellépése volt, ami hozta a klasszikus stadionénekeltetős-rádióbarát koncertet és számomra nagyon pozitív élmény volt annak ellenére is, hogy civilben nem nagyon hallgatok ilyesmit. No nem mintha Döglött egeret vagy nyugdíjasborzoló effektekkel operáló Skrillexet sokat, de azok a cuccok így a nagyszínpadon nekem egészen fura élményeket okoztak. Bármennyire is nyitott vagyok az új divathullámokra, a mai napig nem tudom hova tenni, mi a truváj abban, ha valaki egy nagy egérfejet viselve a színpadon nyomogatja a play-pause gombokat. Calvin Harris mások slágereit játszotta, hogy ő elvileg "élőben" lépett fel, az nekem ugyanolyan önmagát felszámoló ellentmondás, mint az alkoholmentes sör. Pontosan mikor lett ez koncert? Vagy tessék mondani, öregszem és nem értem már a világot?!
Oké, az egész produkció tulajdonképp vidámparki dolog, színes koktélokkal, világító mütyürökkel és konzerv-zenével, amire a Sziget évek óta ráment már. Az "Island of freedom" címkéje alatt egy gigantikus romkocsmát árul, ahol lehet enni, inni, pólót venni, de a sokat hivatkozott sokszínűség évről-évre csökken és az egérmaszkos lemezlovas felé mutat. Ebben a vidámparkban a zenészek biodíszletekké válnak, a fellépésekbe belekukkant a nép, de az egésznek amolyan haknis-vendéglátós hangulata van, bármit is csinálnak ott fenn a színpadon. Ha ez meg így van, akkor egyébként minek törődni a hangosítással, minek meghívni jó zenekarokat? Egy DJ nem okoz csalódást, a produkció kompakt, nem kell egy egész zenekarral baszakodni, ő csak megnyomja a gombot és kész, a dolog mindig működik. Vurstli lesz az egész, egy nyitott diszkó, a záróshow hangminőségben és zenei színvonalban ugyanazt hozta, mint egy tucat-falunap, csak épp itt nem öt, hanem ötvenezer ember szeletelt, illetve a parasztvakító tűzijáték költségvetése is nagyobb volt.
A szervezők oldaláról nézve a lépés jogos, erre a gagyira többen jönnek ki, sőt, ezek az arcok nem fesztiváloznak, hanem mulatnak - azaz nagyokat esznek és menő piákat isznak, vesznek egy sapkát vagy pólót a Sziget-boltban. Igen, a diszkóval más rétegek jönnek nyugatról is, innen talán menőnek tűnnek, de hiába belgák vagy angolok, mondjuk ki, a korábbi trendi arcok és alternatív fiatalok helyett lassan a legénybúcsús hordák és a KáEurópát olcsó, összehugyozni való kocsmaként kezelő suttyók kerültek többségbe*. Talán többen jöttek ki idén, de szerintem igenis fontos, milyen a Sziget híre a véleményformálók között, azaz pontosan kik azok, akik pozitívan nyilatkoznak róla és kik azok, akik jövőre inkább távol maradnak. Oké, legyen diszkós vidámpark, elfogadom. Nyilván ebben van az üzlet és errefelé kell nyitni, de a másra vágyó kisebbségnek tényleg nem lehetett volna dobni néhány csontot? A kult és a mainstream egyszerre tényleg nem lehetséges?
Idén borzongató újdonság volt, hogy a fentebb elemzett Nagyszínpad és a minősíthetetlen hangzású, egy söntéssel ketté vágott és sokszor elképesztően zsúfolt A38 mellett gyakorlatilag nem volt alternatíva - ha ez a kettő kifújt, maradt a büfé vagy a Magic Mirror. Oké, csoportosítsuk át a forrásokat a bazári látványosságokra és tömjük meg a fő színpadokat mutatványosokkal, de a kicsi, pár száz ember vonzó helyszínek helyett nem lehetne valami igényesebb sátrat összedobni? Ahol mintegy rezervátumban tovább élne a Sziget régebbi arca, ha másért nem, legalább a márkanév miatt.
Előfordulhat persze, hogy jogtalanul irkálok itt mindenfélét, elvégre mégsem én nem vagyok már a célközönség..A számomra megnyugtató hír egyébként az, hogy nem a korom, hanem az ízlésem miatt estem ki a körből. Ami engem némi zavarral tölt el az inkább a jövő. Ha a Sziget növekedni akar, innen vajon milyen irányokba lehet továbblépni?!
*Tegyük hozzá, ők még talán mindig kevésbé idegesítőek, mint azok a Che Guevara-pólós neohippik, akik a nagy egyenlőséget hirdetik, miközben azt a pénzt költik el, amit a papa egy multinál keresett meg, ahol a profit épp abból van, hogy féllegálisan bangladesi gyerekekkel dolgoztatnak.
