A hollywoodi kreatívok manapság mintha nem lennének tisztában a lokális maximum és minimum fogalmával, holott ez a matematikai koncepció az attrakciós hatásra törő mozi szempontjából is lényeges. Vizsgáljuk meg például A csodálatos Pókember második részét! Nem is az a legnagyobb baj, hogy csupa kliséből van összerakva. és talán még a csapnivaló történet, a valamiért ripacs-üzemmódba kapcsolt színészi játék sem rogyasztanák össze. Nem, Marc Webb filmje azért nem működhet, mert végig mindent a maximumom akar pörgetni - ami törvényszerűen azzal jár, hogy a néző néhány perc után rezisztenssé válik és végig unalmas-közepesnek érzi a jeleneteket. Hiába a fotórealisztikus összecsapások és repkedések, hiába a száguldó kamera és az egyre-másra felbukkanó ellenfelek, ha mindig minden robban, a villogás alaptónussá válik. A méregdrága látványosságok önmagukat elől szívják el a levegőt. Lepereg a 142 perc teletömve minden földi jóval, a néző mégis úgy érzi, valójában nem kapott semmit. És ebben tökéletesen igaza van...tessék már végre komolyan venni és átgondolni ott Hollywoodban, milyen is a jó popcorn-mozi.
Önmagát felszámolva - A csodálatos Pókember 2
2014.10.10. 10:20 | Huber Zoltán | 1 komment
Címkék: hollywood képregényfilm
A bejegyzés trackback címe:
https://kinetograf.blog.hu/api/trackback/id/tr566649869
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.12.15. 14:29:15
Már a csodapók is egy gyenge valami volt még akkor is ha a képregényrajongók dicsérik, de ez a második rész ez kritikán aluli, nem is csoda, hogy rebootolni akarja a stúdió.
Mi meg felejteni.
Mi meg felejteni.