David Ayer eddigi munkássága a rendőri munka megfilmesítéséről, az életüket kockáztató rendfenntartók heroizálásáról és kínálkozó ellentmondások boncolgatásáról szólt, hol hervasztó (Az utca királyai), hol kitűnő (Utolsó műszak) eredménnyel. A Sabotage sajnos nem sorolható egyik kategóriába sem, ugyanis olyannyira elhibázott darab, annyira csúnyán kilóg az életműből, hogy inkább jobb elfelejteni. A rendezőt talán az zavarhatta meg, hogy egy épp visszatérő legendával forgathatott, de még Schwarzenegger jelenléte sem indokolja azokat a fájó közhelyeket és következetlenségeket, melyek teljes kudarcba fullasztják a művet.

Arnold visszatérése eddig a pontig egészen üdítő volt. Az Erőnek erejével nem hozta ugyan a várt számokat, a nyugdíjas sheriff akciózása ugyanolyan szórakoztató volt, mint a Szupercella németül előadott nagymonológja és a Feláldozhatók apró, ám feledhetetlen villanásai. Az önironikus mókázások után úgy tűnik, az Osztrák Tölgyet is megfertőzte a Sly-kór és az egykori kormányzó egy komoly drámai figurát szeretett volna magára ölteni, családi tragédiával, ellentmondásos jellemmel, szakmai- és személyes konfliktusokkal. Kár, hogy a kőkemény cowboy-rendőr megformálása mind a színész, mind az író-rendező oldaláról totális tévedés.

A kábítószer elleni háborúban a beépülés kulcsfontosságú, ám embert próbáló feladat. A csábítás nagy, a család veszélyben - a forgatókönyvben úgy záporoznak a közhelyek, mintha direkt szemléltetni szeretnék nekünk, milyen panelekkel lehet untatni a közönséget. A felületes ábrázolt viszonyok és az egy-két elrajzolt jellemvonása húzott típuskarakterek között egy másodrangú krimi bontakozik ki, mely gyorsan unalomba is fullad. Ayer úgy próbál drámai és életszerű történetet elénk tárni, hogy minden szereplőt visszataszítónak mutat. Így viszont gyakorlatilag nincs kiért izgulnunk, sőt, a játékidő bő harmada után azért kezdünk szurkolni, hogy vadásszák már le ezeket a csúnya, rossz embereket. Nem érdekes már sem a pénz, sem Arnold sorsa, hiába jönnek az egyébként kiszámítható fordulatok, hiába a finálé kínos westernes kikacsintása, ha egyszer eljátszották a néző bizalmát, azt később iszonyú nehéz visszaszerezni. A modorosságra és a kínos komolykodásra pedig nincs gyógyír.