Az egykori büszke trashfilmesből mozgóképes hobbitológus-professzorrá vedlett Peter Jackson hatodik Tolkien-adaptációval markáns végpontra jutott. A második trilógia utolsó felvonása tényleg nem több (és nem is kevesebb), mint amit a címében vállal, vagyis a két és fél órás játékidőben öt sereg csatáját követhetjük végig, értékelhető történt, jellemábrázolás vagy konfliktusok nélkül. A Gyűrűk ura tablószerűen szétterülő cselekménye után a vékonyka Hobbit-kötet erőszakos szétnyújtása a korábban bevált mese- és látványelemek, azaz a nagy siker szimpla kizsákmányolását jelentette. Középföldére persze szívesen ruccan ki a közönség, különösen akkor, ha az idegenvezető olyan tökéletesen ismeri a tájat, mint Jackson. A hely varázsa viszont minden egyes alkalommal kopik, ha nincs új kaland és rejtély, a kedélyes kirándulás szép csendben megszokássá válik és unalomba fullad. Az öt sereg csatája a külsőségeket tekintve rendben van, a CGI-csapat, a hang-, díszlet-, jelmez- és maszk-felelősök előtt le a kalappal. Száguld a kamera, csörrennek a kardok, csak épp egyre kevésbé érdekes a non-stop összecsapásokkal teli 144 perc, amit kizárólag egyetlen hegy előtt töltünk. Itt az ideje elhagyni ezt a fantáziavilágot, mielőtt a túra önmaga paródiájába fordulna.
