Ha egy stáblistán a Wachowski fivérek neve bukkan fel, az manapság inkább negatív előjelnek számít. A Sense8 az egykor szebb napokat látott testvérpár első televíziós munkája és a bevezető epizód alapján a zuhanó színvonalú munkásságuk újabb tipikusan elhibázott darabjának tűnik. Ismét itt egy vállalhatóan jó ötlet, ám végül annyi felesleges sallang és mélynek gondolt, kínosan felszínes álbölcsesség került rá, ami teljesen agyonnyomta a papíron valószínűleg ígéretes koncepciót. Nyolc ember a világ különböző pontjain valami különös mentális kapcsolatba kerül, elkezdik hallani, látni és érezni egymást. Ez eddig rendben is lenne (bár az emberiséget összekötő technológia metaforája azért elég lapos), ám Wachowskiék valamiért elfeledkeznek arról, hogy egy elbeszélésnek végeredményben tartania is kellene valahova. Különösen egy hetven perces pilot esetében, melynek épp az lenne a feladata, hogy horogra akassza a közönséget.
Alkotóink valamiért úgy gondolják, minél jobban ködösítenek, annál kíváncsiabbak leszünk a folytatásra. Daryl Hanna rendkívül sejtelmes dolgokat motyog, oda-vissza vágunk a későbbi főszereplők között és megjelenik a titkzatos jó és gonosz is, de abszolút semmiféle konfliktus nem bontakozik ki előttünk. Előlép a nyolc karakter, akik nagy része olyan vaskos sztereotípia, mintha valamiféle paródiát látnánk. E röhejes figurákat mindenféle színes kitartott életképekben látjuk, de még velük sem történnek kimondottan érdekes dolgok. A mexikói színész elfelejti a szövegét, a nővé operált férfi szerelmes, a berlini szerb maffiózó feltör egy széfet és így tovább, miközben egy-két szereplő elkezdi érezni a másik világát. De hogy ez pontosan miért fontos és miért kellene, hogy érdekeljen minket, azt sűrű homály fedi.
A kivárás, az információk visszatartása jó taktika, mert fokozható vele a kíváncsiság és a feszültség. A Sense8 épp azért olyan kínos élmény, mert teljesen hiányzik belőle minden olyan narratív fogás, ami miatt annyira szeretjük a mai tévésorozatokat. A karakterek laposak, a sztori áll és mindezt jó hosszan és giccsesen kapjuk az arcunkba. Érdekes lesz, az első évad után zöld utat kapnak-e a folytatások, de a kortárs minőségi kínálatban ez édeskevésnek tűnik a dicsőséghez.
