Az 1959-es Rio Bravo olyan erőteljesre sikeredett, hogy hét évvel később a rendező és a főszereplő megismételték a mutatványt, majdnem hasonlóan erős eredménnyel. Igaz, Wayne már picit pocakosabb, az ostrom-szituáció is máshogyan alakul ki és a mellékszereplőkön is igazítottak picit, de maga a lényeg ugyanaz. A kötelesség elől nem menekülnek el az igazi férfiak és ha kell, összeszedik magukat. Az alkesz szerepében Robert Mitchum, a kölyök bőrében James Caan, Howard Hawks pedig hozza a szokásosan magas minőséget. A régi iskola 1966-ban már elavultnak számított, de egy biztos, a szélesvásznú technicolor képek lehengerlően néznek ki.
Surf Nazis Must Die / Halál a szörfös nácikra
Egy tökös cím és egy ütős alapkoncepció nem mindig elég a dicsőséghez, Tromáék szörfös apokaliptikus nácis agymenése ráadásul igen rosszul öregedett. A széttartó cselekmény, a béna megoldások és a lassúság ellenére a hozzáállás becsülendő, a büszkén vállalt trash mellett pedig akad itt néhány említésre méltó motívum. Egy-két remek beszólás, túlhúzott karakter vagy önreflektív kikacsintás tényleg betalál és a szintis filmzene is rendben. Az idősek otthonába dugott afro-amerikai mama bosszúhadjárata vaskos társadalmi üzenettel bír, a kortárs idézőjelekhez szokott nézőnek mindez mégis túlságosan kevés.
Tusk / Agyar
Az egykori függetlenfilmes geek-kedvenc Kevin Smith nem igazán találja mostanság a helyét, azaz korántsem reménytelen, de enyhén szólva ingadozó színvonalú dolgokkal rukkol elő. Legújabb munkája tökéletesen illik a sorba és tökéletesen szemlélteti az író-rendezőt kísértő bizonytalanságot. Az egyébként kellően elborult alapötletből pont azért nem sül ki valami nagyon izgalmas, mert alkotónk érezhetően nem tudott dönteni a komédia és a horror, a komolyság és a komolytalanság között. Pedig a felvezetés nagyon rendben van, épül a szürreális hangulat, ülnek a viccek és Michael Parks is hozza a kötelezőt. De amikor Smith háromnegyed óra után hirtelen mindent megmutat és megmagyaráz, majd karakterdrámát próbál ácsolni miközben Depp idegesítő bohóckodásba kezd, kártyavárként omlik össze minden. Milyen nagyon messze van már az a külvárosi vegyesbolt!
Az elátkozott Leeds United / The Damned United
Fogalmam sincs a fociról és kimondottan untat ez a férfiaknak kitalált, zöld gyepes szappanopera, egy hájpolt rendező filmjére viszont akkor is kíváncsi vagyok, ha történetesen a bőrlabda körül forog. Tom Hooper nagy névnek számít mostanság és a "hivatalos" Hollywood kitüntető szeretetét élvezi annak ellenére, hogy a látásmódja és rendezői eszköztára korántsem nevezhető hihetetlenül egyedinek. A kiállhatatlan, ám zseniális edzőről szóló 2009-es munkája sem győzött meg az ellenkezőjéről. Ahogy A király beszéde vagy A dán lány esetében, abszolút profi mozgóképről van szó remek színészi alakításokkal, csak épp magához a célszemélyhez nem sikerül elég közel kerülnünk. A kötelező körökön kívül nagyon sokat nem tudunk meg, holott épp ez lenne a lényeg.
