Az olasz alkotók a hatvanas évek végére gyorsan túlpörgették a zsánert és sokan próbálkoztak mindenféle vérfrissítésekkel, de csak igen kevesen jártak sikerrel. A Get mean a "nagyon nem sikerült" és a "nagyon furcsa valami" kategóriáiba tartozik és ma már elsősorban a hihetetlenül rossz alapötlet, a még rosszabb kivitelezés és a vásznon elszabaduló őrület miatt emlékezhetünk rá. Tony Anthony "Stranger" sorozatának nem hivatalos negyedik darabja tovább folytatja a Japánban megkezdett utat (The Silent Stranger), de sajnos olyannira túlhúzza a fantasy-western műfaji fúziót, hogy szinte nézhetetlenné válik. Vagány hősünk egy spanyol hercegnőbe botlik, akit némi nemesfém ellenében hajlandó a szülőföldjére szállítani. A páros itt aztán belecsöppen a mórok és a barbárok (!) háborújába, ágyúkkal, kastélyokkal, óriási statisztériával. Az Idegen persze annak rendje és módja szerint kikezd a nagydarab vezérrel, a púpos vezér-aspiránssal és a talpnyaló intrikus tanácsadóval, majd különféle próbatételek során (egyszer feketévé változik!) megpróbálja megszerezni a titokzatos kincset. A vásznon e kalandok sajnos még rosszabbak, mint így leírva, a Get mean fő problémája pedig éppen az, a komolyság mellett a vadnyugati motívumokat is teljességgel zárójelezi. A nyíltan rasszista és/vagy szexista poénok mellett a bénácska díszletek, a hihetetlen megoldások és a széttartó sztori a leginkább zavaróak, ám e sajátosságai miatt a végeredmény annyira bizarr és különös, ami kisebb kultuszt teremtett körülötte.