Youth/Fiatalság
Midcult-pornó. Ez a kifejezés járt a fejemben, miközben Sorrentino tökéletesre csiszolt képei, az utolsó milliméterig kimunkált kameramozgásai és a Fellinitől kölcsönzött (Nyolc és fél, Bikaborjak) hangulatfestései peregtek a vásznon. Mert itt bizony minden megvan, amit egy "komolyabb filmeket" szerető és önmagát igényesebbnek gondoló mozilátogató csak kívánhat magának, mégis ott az a bizonyos de. Komoly kérdések az életről és művészetről? Pipa. Válságban lévő alkotók? Újabb pipa. Családi és baráti problémák? Nagy pipa. Groteszk humor, kiváló színészek, lenyűgöző látvány és különös hangulatok?! Hiánytalan a lista, tényleg, a felszínen minden klappol és érthető a rajongás, mégsem vagyok képes azonosulni a filmmel. Egy dolog ugyanis mintha hiányozna innen és emiatt kártyavárként omlik össze az egész. Sorrentino mindent tud, amit rendező tudhat, csak épp nem érzem, miért olyan fontos neki elmesélni ezt a történetet. A szív és szenvedély hűlt helyét nem pótolhatja a tökéletes mesterségbeli tudás. Még a legminőségibb pornó sem közelítheti meg az erotika és a szerelem izgalmát.
Jerry and Tom
Első pillantásra a poszt-Tarantino korszak egy tipikus pofázós gengszertfilmjének tűnhet, ám a karakterszínészként ismert Saul Rubinek első rendezése jóval filozofikusabb húrokat pedzeget. A két bérgyilkos bizarr beszélgetéseiből összeálló történet tulajdonképp egy abszurd egzisztencialista dráma, melyet a rendező a színházból kölcsönözött megoldásokkal erőteljesen ki is hangsúlyoz. A remek színészek, az ötletes rendezés és elegánsan kacskaringózó párbeszédek mellett csak egyetlen hiányérzetünk lehet: az eredeti forrásművet és a forgatókönyvet jegyző Rick Cleveland az élő figurák és szituációk helyett gyakran elvont tételekben gondolkodik. Kétségtelenül izgalmas és szokatlan film, de a katarzis elmarad.
Az igazán erős a filmek egyszerre dolgoztatják meg az eszünket és hatnak elemi erővel az ösztöneinkre. Ehhez gyakran nem is kell sok, elég egy zseniális rendező és erőteljes látomás, mellyel akár több évtized távlatából is simán zavarba hozható még a sokat tapasztalt néző is. A lengyel származású Jerzy Skolimowski e brit színekben készült remekműve komoly gyomros a szürreálba hajló rejtélyek és a pszichológiai horrorok kedvelőinek. Nem történik sok minden ebben a filmben, csak épp a rendező egy pillanat alatt kirántja alólunk a talajt és szorgos együttgondolkodásra késztet. Az európai modernizmus legszebb hagyományaiból táplálkozó mű számtalan szinten működik és csak a néző megfejtésével együtt teljesedik ki. A címadó kiáltás valóban velőtrázó, erősen ajánlott megtekinteni.
Már csak a gyönyörűen megöregedett kulisszák miatt is melegen ajánlott ez a műfaj hollywoodi aranykorában (1956-ban) készült oldschool sci-fi. Csodálatos űrhajó- és lakásbelsők, különös idegen bolygó, mindenféle kütyük és egy bizarr életforma nyomai kápráztatják el a nézőt, ráadásnak pedig egy hosszú combú nővel és egy szuperrobottal is találkozhatunk. Ennyi már önmagában elég lehetne a szórakozásunkhoz, ez a történet azonban nemcsak szépen van csomagolva, de okos is. A hőseinkre támadó különös lények eredete ugyanis igen komoly kérdéseket pedzegetnek, melyek nem véletlenül bukkannak fel időről-időre a tudományos-fantasztikus művekben. Ha csak egyetlen ötvenes években készült hollywoodi sci-fit nézel meg idén, ez legyen az.
