Így jöttem, avagy korai zsengék a blogon! A következőkben ma már hozzáférhetelten relikviák és történelmi ereklyék kerülnek újraközlésre: elsőként a megboldogult Budapesten Terminálon megjelent írásaim. Figyelem! A szövegek utólagos változtatás nélkül kerülnek át ide. Néhány dologgal ma talán már nem értek egyet, de büszkén vállalom amit ifjonti hévvel írtam. Következzék tehát
GERILLÁK A KÖDBEN | 2011. 08. 19.
Az emberszabásúak negatív utópiája jó ideje pihen már a producerek fiókjaiban, pedig a Majmok bolygója 1968-as alapvetése egyértelmű kultuszmű, amely nemcsak a rasszizmus őrült ellentmondásait domborította ki sikerrel, de a hidegháborús félelem egyik legütősebb lecsapódásaként az emberiség civilizációs félelmeiről is képes volt érdemben mesélni. A sorozat újraindításának alig titkolt szándékával a Lázadás tehát komoly örökséget kíván folytatni, és bár az előzmények felvázolásával a nagy előd színvonalát sajnos nem éri el, látványos nyári slágerfilmként azonban tökéletesen megállja a helyét.
Az újabb etap legnagyobb erénye, hogy az alaptémán és a finomabb hivatkozásokon kívül gyakorlatilag semmi köze az eddigiekhez, azaz sikeresen nyit tiszta lapot a széria történetében. A James Franco megformálta orvos az apja betegsége miatt megszállottan kutat az agyserkentő csodaszer után, a kísérleti szérum azonban a majomkísérletek során nem várt mellékhatásokat eredményez (talán nem túl nehéz kitalálni, miféléket). A Cézár névre keresztelt csimpánz öntudatra ébredése természetesen együtt jár az emberek világában elfoglalt, rendkívül megalázó helyzetének lassú felismerésével is - így a történet beindítása után az alkotók már egyértelműen arra a folyamatra koncentrálhatnak, miként válik a kis szőrös házi kedvencből valódi forradalmár-aktivista.
Hiába tehát az új kezdet, maga a forgatókönyv nem szolgál eget rengető újdonságokkal, inkább csak két, már régóta jól ismert alapsémát kever össze. A film első fele egyértelműen a fiatal doktor drámája, aki a szeretett apa megmentése érdekében átlépi az etikai határokat és megszegi az örök (isteni) törvényeket, beláthatatlan következményeket okozva így az emberiségnek. Ebben ördögi partnere a kapzsi gyógyszergyári vezető, aki a maximális profit érdekében hajlandó a sötét kísérletekre. A film ezzel a motívummal el is kanyarodik a civilizációs önpusztítás 60-as években még rendkívül aktuális meséjétől, és egyértelműen a túlpörgő tudományos fejlődés iránt érzett félelmeinkre kíván rájátszani. A történet e része azonban nem tud túlmutatni az ilyenkor szokásos kliséken. Hiába a remek emberi alakítások, a felvázolt jellemek túlságosan papírízűre sikerült, a megszállott orvos bántóan leegyszerűsített válsága pedig semmi pluszt nem tesz hozzá a már jól ismert Frankenstein-sablonhoz.
A film második fele azonban már egy másik utat követ, és egyre inkább a következmények bemutatására szorítkozik, azaz a teremtett lény fokozatos megvilágosodására fókuszál – szerencsére rendkívül feszes, szórakoztató és szemkápráztató tálalásban. Attól a perctől, hogy megjelenik a színen a film valódi sztárja, Cézár, minden szem rá szegeződik majd, és az intelligenciája fejlődésével párhuzamosan egyre inkább ő kerül a történet középpontjába is. Ezzel aztán maga a mozi is beindul, hiszen az elnyomott "faj" lassú önszerveződése, a teremtő hatalommal szembeni felemás viszony és a forradalomban kirobbanó lázadás már kellő mélységben kerül fel a vászonra.