A "home invasion" a thriller és horror rokon műfajainak egyik legalapvetőbb szituációja, és minimum a film noir óta jelen van a mozi történetében. Az otthonában ragadt áldozattal igen könnyű azonosulni és aki rezzent már össze olyankor, mikor a sötétben megreccsen a padló, az ha csak másfél órára is, de a kívülről támadó gonosztól is félni fog. Az alaphelyzet nem véletlenül kedvelt a filmesek körében és ez egyúttal azt is jelenti, hogy jelentősen elhasznált, vagyis a formulával egyre ritkábban sikerül újat dobni. A Purge alkotói például disztópikus politikai szatírává fazonírozták a dolgot, a legjobb eredményt mostanság mégis azok érték el, akik az támadó-áldozat viszonyrendszerét gondolták újra. A minta mindkét esetben a Várj, míg sötét lesz kiszolgáltatott vak hősnője, míg azonban a Hush megelégszik a testi fogyatékosság cseréjével, a Vaksötét (Don't breathe) az egész képletet felforgatja.
A Hush nagy ötlete, hogy az elhagyott vidéki házban lakó írónője süketnéma. A filmtípus fontos hatáseleme a különféle zajok és zörejek használata, amit ezzel az okos húzással rögtön sikerül a feje tetejére állítani. A környéken ólálkodó gyilkost csak is kizárólag vizuálisan követheti a főszereplő, bónuszként pedig nem tud sikítva vagy surrogva segítséget kérni. Ennyi frissítés pedig elég is a dicsőséghez, a Hush alkotói ügyesen frissítik fel a vonatkozó kliséket és a hangkulissza átértelmezésének hála egy izgalmas és feszes, azaz rendkívül szórakoztató filmet tesznek le az asztalra.
A Sam Raimi produceri bábáskodása mellett, részben Magyarországon készült Vaksötét az előbbinél jóval agyafúrtabb, olyan meglepő és erőteljes darab, amire már hosszú évek óta nem volt példa. Az uruguayi származású Fede Alvarez és Rodo Sayagues nemcsak a vakság kártyáját dobják be, de egy pimasz húzással a betörőkből faragnak potenciális áldozatot. A Vaksötét már önmagában azért rettentően izgalmas, mert a jók és rosszak között úgy elmossa a határvonalat, hogy öröm nézni. Fiatal szereplőink ugyanis egy vak veterán pénzét akarják ellopni és hát hiába a white trash körítés, valahol azért mégiscsak megérdemlik, amikor a pusztuló detroiti környéken lakó férfi visszatámad és csapdába ejti őket.
A üldöző és üldözött folyamatos felülírásával brutális hullámvasutazásra invitálnak az alkotók és nemcsak fenntartják a feszültséget, de folyamatosan képesek meglepni a nézőt. A szimbolikussá emelkedő helyszín legfontosabb eleme egy kiterjedt pince lesz, ahol a címben ígérteknek megfelelően a látóknak vaksötétben kell túljárniuk az ilyen helyzetben otthonosan mozgó ellenfelükön. A film ennyiben túl is mutat a műfajon és jóval univerzálisabb problémákat boncolgat. A kiszolgáltatottság és a felelősség elvont kategóriái a zsigerekig hatolnak, mi pedig mintha először látnánk ilyen thrillert, néha tényleg elfelejtünk levegőt venni.