Az izgalmas zsánerfilmes megközelitéseiről ismert Ferdinando Baldi az olasz filmgyártás más slágerműfajaihoz hasonlóan a spagettiwesterneket is markáns színekkel gazdagította. A hagyományos vonalvezetésű darabok mellett az olasz rendező nevéhez egy igen ellentmondásos pisztolyos musical (Rita, a vadnyugat réme), illetve remek Zatoichi- és Oresztész-átiratok (Blindman, Il pistolero dell'Ave Maria) fűződnek. Baldi első vadnyugati kirándulása mégsem az ötletes kísérletek, hanem épp a klasszikus képletek mintaszerű használata miatt lett sikeres. Az 1966-os Agyő, Texas látványos és szórakoztató, ám kissé széttartó mozi, de rendre markáns hangulatváltásokkal lepi meg a nézőt.
Az apjuk gyilkosát üldöző testvérpár hagyományos vonalvezetésű bosszútörténete amerikai modorban indul, érzelmes melodrámába fordul, majd egy apróbb zapata-kitérővel szikár, kőkemény westernként ér véget. Baldi műve e fura kacskaringóival akaratlanul is összefoglalja a zsáner korai korszakának fontosabb fejlődési szakaszait. A giccsbe forduló, vidám zenével és zöldellő képekkel kísért bevezető még a divatos átlag hollywoodi westernek hatását tükrözi, a forradalmi betét azonban már balos politikai felhangokkal gazgadítja a filmet. A finálé poros és erőszakos leszámolása pedig egyenesen a korszak legendás csúcsdarabjaival, a három Sergio korabeli munkáival kerül egy polcra. Nemcsak üres reklámfogás, hogy a szemnfüles forgalmazók több országban a Django nem hivatalos folytatásaként emlegették a filmet. A stáb számos kulcsfigurája tényleg közreműködött Corbucci ikonikus művében is. Franco Nero karizmatikus alakítása mellett Barboni kifogástalan operatőri munkája és az író Rosetti nyilvánvaló kézjegyei is a hasonlóságokat erősítik.
A kissé bénácska főcímzene, a kiszámítható fordulatok és túlzó érzelmek zavaróak, de a félremenő megoldások mellett remek színészek, borzongatóan erőszakos összecsapások és egy Bond-filmekbe illő, orgonázó (!) főgonosz teszik emlékezetessé a filmet. Baldi kemény bunyókkal, hihetetlen lövöldözésekkel és befejező masszív mészárlással pipálja ki a kötelező akció-paneleket. A motivációkat visszaemlékezések formájában fedi fel és kellemesen sötétre festi a karaktereket. Az Agyő, Texas végig ingázik az izgalmas múfaji gyönyszemek és az unalmas középszer között, de a frissebb ötletek és néhány csodálatos pillanat miatt kifejezetten ajánlott a megtekintése.
