Kis hazánkban bizony sokszor lehet hallani a szinte kötelező frázist: "milyen messze is van még Ámerika - ott aztán kolbászból van a kerítés, arrafelé nem a sárban tapicskolnak, mint itthon!"
...azt persze már sok filmből tudjuk, hogy ott is csak a nagy fehér ember az, aki életét a felhők felett tölti és semmi gondja, csak épp az anyagi jólét hajszolása közben végleg elsorvadnak valós emberi kapcsolataik. Az Egek ura éppen eléjük szándékszik tükröt tartani és próbálja őket arra figyelmeztetni: ha minden így folytatódik, olyan egyedül maradnak, mint repülők az égen.
Az elidegenedés és a magány kétség kívül a modern ember egyik legnagyobb rákfenéje és félelme - ebben pedig az Egyesült Államok minden bizonnyal az első számú nagyhatalom. Az individualizmus, az egyes-szám-első-személyű gondolkodás és karrierizmus valóban nagy gondot okoz arrafelé: nemcsak a szingli hordák nagysága nő drasztikusan, hanem a válások és szétment családok száma is. Amerikai embertársaink nagy része így még inkább a munkába menekül és él kiüresedett, felszínes kapcsolatok átszőtte életet, amely tovább növeli az említett folymatot.
Az Egek ura célja épp e valóban komoly probléma bemutatása és vicces-keserédes-romantikus eszközökkel próbál figyelmeztetni minket az emberi kapcsolatok fontosságára. A rendező ügyesen ismeri fel, hogy a fent vázolt modern életformának nagyszerű metaforáját nyújtja a repterek high-tech, steril személytelensége és a munkahelyi bullshit-panelek üressége...a film főhősének pedig kijut bőven mindkettőből. A George Clooney alakította karakter élettere és természetes előfordulási helye ugyanis a repterek és hotelek személytelen világa, itt ő az úr, hiszen hivatásából kifolyólag folyamatosan úton van. E munka pedig nem is akármilyen bullshitelést igényel: emberünk ugyanis kirúgás-ügynök, ha valahol egy beszari főnök nem meri elvégezni a piszkos melót, repülhet hősünk, hogy elvégezze a dolgot...amiben egyébként ő a legjobb. Ebben persze semmi meglepő nincsen, hiszen egész élete panelekből épül fel, a szegény áldozat is mindig megkapja az éppen oda illőt. Mindez így mehetne a végtelenségig, de (hogy, hogy nem) feltűnik a színen egy nő...
Eddig rendben is lennénk, jó ötlet és fontos téma - de a film sajnos vígjátéknak nem elég vicces, parabolának nem elég irónikus, drámának pedig súlytalan. Addig ugyanis semmi probléma nincsen, míg megismerjük a Clooney alakította hős üres, minden őszinteséget nélkülöző életét, de a baj akkor kezdődik, mikor az üresség érzete az őszintének szánt pillanatokban is megmarad. A szingli-tematika sajnos nagyon könyvízűre sikeredett, a hiteltelenség itt bizony eléri azt a bizonyos ingerküszöböt. Ráadásul a mondanivaló aláhúzása érdekében az alkotók túl sok elemet próbáltak bezsúfolni a történetbe, ezek egy része ráadásul kiszámítható (egyedülálló férfi az esküvőn...vajon mi lesz?). A film íve így többször megtörik a sok fel- és leszállással, a munkhelyi és magánéleti történésekkel.
A rendező szándéka persze érthető és a célja is tiszteletreméltó, de talán a kevesebb több lett volna. A reptéri terek műanyag sterilségével, személytelen panelvilágával ugyanis mindenképp szembe akarja állítani a kissé talán defektes, de mégiscsak valós földi világot - az előbbiben Clooney maga a király, szárnyak nélkül, a földszinten azonban csak csetlik-botlik. Ez már önmagában is túl direkt jellemfestés, de rendezőnk semmit nem bíz a véletlenre - az ábrázolt életfilozófiát még direktben is hősünk szájába adja, mondja el nekünk szó szerint is. A legzavaróbb azonban a film azon törekvése, hogy Clooney figuráját megpróbálja elemelni a valóságtól - elvégre példáról van itt szó. Találkozása az istenszerű pilótával bántóan erőltetett, másrészt a kissé mesébe forduló történésekkel súlytalanná válik a film befejezése, elvész szinte minden drámai hajtóerő - talán pont ezért is van szükség arra, hogy a végén még egyszer a képünkbe mondják a nagy tanulságot: ne a munka; a család legyen az első mindenki életében!
A film mindezek ellenére mégis működik és ennek egyedüli oka George Clooney finom, visszafogott játéka (Oscar-jelölést ért egyébként). A filmet teljes mértékben ő viszi a hátán, alakítása átgondolt és pontos, az összes drámai súlyt ő viszi a történetbe, szerencsésen háttérbe szorítva az egyébként jóval gyengébb mellékszereplőket. Anna Kendrick karrierista-picsa alakítása engem különösen irritált, ennek ellenére őt is Oscarra jelölték.
A filmet emellett azért is ajánlom megtekintésre, mert utána hálát adhatunk annak is, milyen messze is van még ide Ámerika. Környékünkön szerencsére még nem repkedhetjük át az életünket és lehet, hogy a sárban tapicskolunk, de többé-kevésbé még együtt. Így bár a film céljával egyet kell értenünk, és bár a reptér-metafora ügyes húzás, a film eszközeit tekintve mégis kicsit szájbarágósnak és mesterkéltnek hat. Nem úgy az Egyesült Álmok Földjén, ahol ez a mozi nagy közönség- és kritikai siker (hat Oscar-jelölés) - ami azt is mutatja, hogy valóban fontos problémákat pendít meg...örüljünk, hogy mi erre még nem tudunk teljes mértékben rezonálni!
"Értéklés: 6/10 - csak Clooney miatt"
