Az idei Oscar végre meghozta az első rendezői díjat a nők számára, amivel én maximálisan egyetértek, a baj csak az, hogy ez a díj nagyon későn jött és nem feltétlenül a Bombák földjén rendezése érdemelte ki, így Bigelow szobra szerintem picit minden női rendező elismerése - a következőkben ezért kísérletet teszek a legjobb/legfontosabb tíz női rendezés számbavételére, így emlékezve meg azokról, akik törték az utat...

A témára persze külön tudományág létezik, a női-rendező kérdésköre sok oldalról megközelíthető - a vérfeministáktól egészen a takarodjanak-a-konyhába magvas érvrendszeréig széles a paletta; az azonban mindenképp gondolkodásra ad okot, vajon miért van ennyire kevés női rendező...ahogy az is sokat elárul a mai helyzetről, hogy Bigelow még most is többször ex-Cameron-feleségként jelenik meg a sajtóban, mintha bizony férjurától szívta volna el a rendezői tudást.

A rendezés tehát férfias ügy, de azért lehetne turkálni abban is, vajon a női alkotásokban felfedezhető-e valami feminim látásmód; a nyilvánvaló tematikai választáson túl vajon léteznek-e olyan filmnyelvi eszközök, melyek inkább a női rendezőkhöz állnak közel? Ebbe most ne menjünk inkább bele, lássuk inkább a listát!

10. Norah Ephron: Sleepless in Seattle - limonádé romkom tisztes kereskedelmi sikerrel, az előítéletek alapján a nőknek ilyeneket kéne rendezniük.

9. Mary Harron: American Psycho - bár nem igazán sikerült a regény átültetése, mégis vannak benne emlékezetes jelenetek, teljesen vállalható alkotás.

8. Julie Taymor: Frida - korrekt biopic az erős egyéniségű festőnő életéről (bónusz: Salma Hayek bajusszal látható).

7. Ida Lupino: The Hitch-Hiker - nő rendezte film-noir, Lupino volt az első női rendező, aki a stúdiórendszerben alkothatott (a fenti képen ő látható).

6. Germaine Dulac: La souriante Madame Beudet - avantgarde gyöngyszem 1922-ből, az első feminista alkotásnak tartják (apró részletek fellelhetők a tube-on)

5. Kathryn Bigelow: Near Dark - Remek vidéki vámpír-sztori, ex-Cameronné egyik tényleg jó filmje.

4. Leni Riefenstahl: Triumph des Willens - Hitler propagandafilmje, a témát és a célt el kell ítélnünk, a megvalósítás viszont fantasztikus.

3. Euzhan Palcy: A Dry White Season - nemcsak női rendező, de afro-amerikai is, drámai filmje a fajgyűlöletetről értekezik, Marlon Brando ismét remekel.

2. Agnes Varda: Cléo de 5 à 7 - a francia újhullám egyik alapvetése, az egyik legnőisesebb alkotás (kritika itt).

1. Sofia Coppola: Lost in Translation - egyik kedvenc filmem, anno jelölték legjobb rendezésre, talán neki jobban járt volna az a bizonyos szobor.

Akárhogy csűrjük-csavarjuk a dologot, a lista alapján is érezhető, milyen kevés nő kapott eddig lehetőséget a kamera mögött, ahogy az igazi nagy fenimális alapvetés is várat még magára...meg kell azonban emlékeznünk arról is, hogy e területen kivételesen nagyon jól állunk, itthon rengeteg női rendező dolgozik Mészáros Mártától Goda Krisztináig és tovább...erre tényleg büszkék lehetünk!