Látszólag egy új Nicholas Cage-zsarufilmnek tűnhet, de a Mocskos Zsaru - New Orleans utcáin mégsem ilyen szimpla eset. A sztori ugyan egy keménykedő, de azért popcorn amerikai rendőrfilmet ígér, mindezt azonban az európai, művészfilmes Werner Herzog vezényelte a vászonra és ráadásul ez a mű egy 1992-es kultfilm újrája...ígéretes koktél!
A "Bad Lieutenant" cím tehát nem véletlenül lehet ismerős sokaknak. Abel Ferrara mocsokból és hallucinációkból épített azonos előcímű kultuszműve (Mocskos Zsaru) a kilencvenes évek hajnalán az utolsó szöget jelentette a "jó rendőr"-figura koporsóján és annak idején nagy lázadásnak hatott ez a fajta "pokoljárós" sztori és látványvilág - kultuszfilm is lett, bár szerintem mára kissé (khmmm) megmosolyogatóvá avult. Herzog filmje amúgy nem is remake, szinte semmit nem vesz át a régi műből: más a helyszín, más a sztori és a hangulat is. Egyezés a címen kívül csak a karaker nevében és rangjában van, valamint abban, hogy egy nagy gané - a "remake" címke vélhető egyedüli oka, hogy talán a '92-es opusz rajongótábora is befárad a moziba.
Herzog mindenesetre kreatívan nyúlt az alapanyaghoz, de ebben semmi meglepő nincs. Annak idején a német újfilm egyik meghatárzó alakja volt, a mai filmes világban azonban nem igazán találja a helyét - kísérletezett mindenfélével, fikciós alkotásaival a tömegfilm keretei között próbálja sajátos, európai alkotói látásmódját átmenteni a mai multiplex-világba, több-kevesebb sikerrel. Jelen filmünk a jobb próbálkozások közé tartozik. A mű első látásra valóban vérbeli hollywoodi cucc ugyan, de a végére mégis sikerül kicsit átrendezni a hollywoodi szabályokat.
A történet tényleg a nagy könyv szerint indul: Cage nyomoz egy gyilkossági ügyben, van itt mészárlás, kurvák és narkó. Herzog azonban ügyesen bontja meg a tipikus filmszövetet és lassan, de biztosan hangolja át a filmet irónikusra - a játékidő elteltével egyre több kikacsintást és sajátos szerzői kézjegyet helyez el a történetben, kissé megkeverve a kártyákat. Többször illesztbe nagyszerű drogos-hallucinációkat, melyeket nem határol el a 
hagyományos hollywoodi módon és ezzel sikerül zavarba ejteni az átlagnézőt (azaz nem világos első blikkre, a hülye iguana tényleg valós vagy nem).
Persze már a helyszín választása sem véletlen. A hurrikán utáni New Orleans, a lepusztult város a politikai áthallásokon túl akár a mai Amerika morális állapotára rímelhet (és végre nem a mocskos New York). Ebben a közegben csúszik egyre lentebb a hátfájása miatt robotként mozgó hősünk, hogy aztán egészen elképszető módon alakujon a film befejezése. Érdemes kiemelni Cage játékát, mert a sok blődli után most egészen közel jár ahhoz, amit színészetnek hívunk; a történet előrehaladtával finoman változik igazi eszelőssé és ezzel párhuzamosan fokozatosan vedlik át mániákus görénnyé, süllyed teljes káoszba az élete.
Herzog tehát ügyesen feszegeti a tömegfilm határait és így többé-kevésbé jól egyensúlyoz a komolyság-vicc határán. Ennek ellenére nálam a film inkább finom-irónikus vígjátékként működik, a nagymama megfenyegetése, a meseszerű happy-end (zseniálisan bejátszva alá az amcsi himnusz!) vagy Cage figurája egytől-egyig nagyon viccesek - de nézhető a film éppúgy egy áltagnál furcsább zsarufilmként is. Herzog mindenestre gúnyos mosollyal vezeti le az egész történetet és ez a fajta "Ha-akarom-hollywood/Ha-akarom-nem" keverék szerintem remek ötlet. A probléma az egésszel azonban mégis az, hogy nem elég erős a tömegfilmes vonal és a nyomozgatás sem viszi el az első órát, az irónia így picit későn jön (és szerintem lehetne vastagabb) - ennek ellenére sokaknak fog tetszeni a film, mert üdítő kivétel az átlag zsarumozik sorában. Majdnem remekmű született, így azonban inkább csak érdekes kísérlet marad, ennél sajna nem sokkal több.
"Értékelés: 6/10"
