A Szomszédokat fikázni kicsit olyan dolog, mintha egy tapogatóval botorkáló öreg nénit szívatnánk azzal, hogy kétszáz méteres előnnyel is verjük száz gyorson - a kultikus tévésorozaton legalább ekkora baromság számon kérni a pergő dramaturgiát, a megfelelő 
vágást és az akciójelenetek realisztikusságát, ugyanis más kor szülötte. Az első magyar szappanopera ráadásul egészen véletlenül vált a rendszerváltási utáni történelem "krónikásává", ezért azt is megdöbbenéssel veszem, mikor sokan a történelmi szemléletet és hitelességet kérik rajta számon...
Szomszédokat nézni azonban mégis érdemes (és egyszerű is, hisz permanensen ismétli az emegy) - ez a sorozat ugyanis tud egy irtó fontos dolgot: nagyon pontosan ábrázolja azt a valamit, amit én csak magyarkodásnak hívok! Természetesen szórakoztató nézni a rengeteg hibát és gagyi megoldást, ahogy nagyon vicces az állandó kikacsintás és önreflexió is - de amiért a sorozat hihetetlen érdekessé válik a ma és a holnap embere számára, az az a tény, hogy a teleregény tűélesen rajzolja ki a posztkádári magyar néplélek legmélyebb bugyrait. Ha valaki meg akarja érteni, milyen alapkon működik még ma is ez a szép ország, érdemes belenéznie néhány Szomszédok-epizódba - ahogy egy varázstükörben, ebben is önmagára és környezetére ismerhet. Az alábbiakban épp ezért kísérletet teszek öt pontban megragadni e portré lényegét:
- Mutyizás - abban semmi meglepő nincs, hogy a Szomszédok világában is minden uram-bátyám viszonyok alapján intéződött...de a mutyi tekintetében a sorozat fantasztikus tudathasadásról tesz tanúbizonyságot. Egyrészt a
szereplők állandó jelleggel ostorozzák a politikusi- és üzleti világ ilyetén hálózatát, másrészt viszont abban semmi kivetnivalót nem találnak, ha az erdész János vagy Feri a rendőrhaverral gyorsítja meg az ügyintézést, esetleg odaszólnak az ügyvéd-ismerősnek, "nézzen utána" valami eljárásnak és persze orvosi beutalókat is lazán szereznek egymásnak. Ami tehát a felsőbb körökben maga az erkölcsi fertő, az kicsiben mehet - fű alatt betöltődnek állások, kiosztódnak kisebb-nagyobb munkák, nem kell várni az orvosra és az erdészetből is mindig kerül egy kis faanyag (de pesze kifizetik...csak épp a félárat). Persze esetünkben az érv úgy szól, hogy mindez (kicsiben) csak önsegítés, nagyban viszont már bűnözés - de kérdem én, akkor mégis hol van a kettő között az átmenet? Igazi hungaro-tudathasadás ez!
- Örök szegénység - a legszebb magyar szokás, hogy mindenki mindig épp csak elvegetál valahogy abból a kis pénzből...A csúcstartó esetünkben egyértelműen a Takács család, hiszen a családban 6 (!) fizetés jut négy emberre (2 nyugdíj + bolt + taxi + presszós fizu no és egy főmérnöki illetmény) - mindezek ellenére egy új porszívó beszerzése miatt napokig rimánkodnak, bár Taki bácsi azért nyugodtan elfuvarozza a fél lakótelep baráti alapon. A helyzet egyébként a többieknél is a hasonló: égbekiáltó szegénység van, ennek ellenére lakóink mégis gyakran fognak egy taxit (mert nincs kedvük buszozni...) vagy épp két-három hétre elmennek nyaralni. Talán nekem kevés az élettapasztalatom, de amikor nem volt pénzem, akkor nem ültem taxiba és amikor volt pénzem, akkor sem, mert kurva drága! Nyaralni meg két hétre?! Még belföldön sem... Persze ha én a való életben egyszer tényleg nem panaszkodnék a pénzre, a környezetem tuti elkezdene furcsán méregetni - vagy valami stiklit sejtenének a háttérben, vagy "gazdagköcsögrohandameg" gondolataik támadnának... úgyhogy a permanens szegénység szempontjából a Szomszédok tényleg a rögvalóság!
- Kisember-mentalitás - az általam felsorolt összes vonása közül a sorozat egyedül ezt az egyet vállalta fel tudatosan, ugyanis afféle "nép-hangja" akart lenni. A szereplők tehát szándékoltan kisemberek, de annak tipikusan magyar fajtái, akikkel packázik a hivatal, a posta, az adóhivatal és még a nem-Lenke boltosok is - de a fő ellenség mindenekfelett a POLITIKA, mely tologatja őket, mint sakknagymester a bábukat. Ez eddig rendben is lenne, de szereplőink agya tényleg nem forog semmi más körül, csak a mindent titokban irányító felsőbb, láthatatlan erő körül, melyre valami kóros oknál fogva abszolút semmi befolyásuk nincs (legalábbis errő vannak meggyőződve) - a panellakó így nem
tehet mást, csak panaszkodik és tűr. Talán engem mosott át a kapitalizmus hűvös áramlata, de picit hitetlenkedve nézem, hogy a szereplők szinte mindent benyelnek és bábokként szenvedik el az állandó szívatásokat, közben pedig arra panaszkodnak, hogy évről-évre rosszabb a helyzet. A bűnözés az egekben, öt-tíz betegség jut egy évre per fő, mindenhol arrogancia és politikai dzsungel - a sorozat ezzel pedig azt üzeni, nincs mit tenni, kisemberek vagyunk, jobb ha megszokjuk a sorscsapásokat. Annyi reményt az író-brigád azért mindig felcsillant, hogy talán végre jövőre, MAGÁTÓL jobb lesz minden...és itt harap az a bizonyos kígyó a saját farkába: aki ugyanis elhiszi magáról, hogy tehetetlen, az tényleg az lesz, sőt, beszerez hozzá egy nagy adag frusztrációt is!
- Passzív-agresszió - a sorozat báját szerintem leginkább ezen vonása adja, hisz a panelház első ránézésre ugyan ártatlan kisnyugdíjasok és aranyos lakók mintagyülekezete, hosszabb idő után azonban egyre fullasztóbb, kényelmetlen érzésben lehet részünk: az évek alatt kiderül számunka, hogy itt bizony egy bigottan szabályozott közösség önvédelmi mechanizmusát követhetjük nyomon. Lenke néni ugyanis széles mosolya mellé azért elhinti, melyik lakó jött haza
későn - Feri és János kiszúrja, ha valaki a környéken "ólálkodik", ahogy Hegyi Úr is jól megnézi magának a házba tévedő idegent. A Lantos utcai ház tulajdonképp egy pici utópia és ennek oka csak látszólag a lakók ártatlan jóindulata és önfeláldozása - ha picit a felszín alá nézünk, feledezhetjük, hogy az álomház kemény szabályokkal operál, ebbe a körbe így nem kerülhet be olyan valaki, aki picit is különbözik a kedves lakóktól. Aki ugyanis nem vallja magáénak a kispolgári erkölcsöket és életszemléletet, azt a lakók ártatlan pofával ítélik el - a "nekem semmi bajom vele, de azért nem kérek belőle" álságos formulája itt bizony nagyszerűen működik és ezzel a sorozat akaratlanul is telibe találja az egyik legperverzebb magyar vonást: mindenki mindent tolerál, ha nem kell közvetlenül szembesülnie vele. A Szomszédok is ilyen közösséget teremtett, mely maga a paradicsom, ha este hatkor jársz haza és imádod a pörköltet, de ha más vagy, rácsesztél - semmi bajuk veled, de azért költözz máshová! Passzív-agresszió ez a javából...
- Paternalizmus - a végére hagytam a kulcsot, melyre a sorozat végleg kinyílik nekünk: a Szomszédok ugyanis a (kádárista) paternalista gondolkodásmód egyik legszebb és legtisztább példája, hiszen a végső alapelve az, hogy a néző bizony tudatlan és ízléstelen és persze nem tudja, miről mit gondoljon! Az alkotók ezért jó apaként próbálják megnevelni a pórnépet, elvégre ők mindent jobban tudnak - tudják, milyen a helyes élet, az értékes művészet és a hasznos időtöltés (még azt is, mit egyen a magyar ember). A politikába szerencsére ugyan nem ártják bele magukat, de azért mindig tudjuk, milyen ügyek mellé érdemes állni és persze szigorú, de jóakaratú apaként feddik meg gyakran a nézőt: menjen el X kiállításra és Y koncertre, mert AZ értékes, mindeképp a budai parkerdőben kiránduljon, mert csak OTT a jó és külföldre se
vágyjon, mert az enyhe hazaárulás. A problémák ebben a világban fekete-fehérek: amit az állam csinál, az biztosan kicseszés, amit a civilek, az csak jó lehet - a mentősök, erdészek és művészek szentek, a kapitalisták, újságírók és egyéb söpredék pedig gonosz nyerészkedők! Tudom én persze, hogy itt jóakarat vezérelte népnevelésről van szó, de mai szemmel nézve mindez hihetetlenül egybecseng azzal, amit kádárizmusnak hívtunk...nem akarok itt mindenféle politikafilozófiába belemenni, de a demokráciára nevelés lényege az eltérő vélemények felvázolása és ütköztetése lenne, itt ezzel szemben felülről rágják a szánkba, mi a tuti... A Szomszédok ráadásul a "jó ügyben" is sokszor kétarcú, például egyszerre kampányol az egészséges élet és a pálinkafogyasztás, a közösségi összefogás és az egyéni mutyizás mellett - mai szemmel pedig mindez bumfordian vicces! A szomorú viszont, hogy a rendszerváltás után még tíz évig szívta magába ezt a mentalitást sok honpolgárunk...
"Szánd meg Isten a magyart" - jut az ember eszébe minden rész megtekintése után és ez bizony nem a véletlen műve. A Szomszédok talán akaratlanul, de mégis remekül kapta telibe azt a bizonyos "magyar életérzést", melyet az egész ország jól ismer - ha megnézzük, a fentebb felsorolt öt elem pontosan egy olyan portrét rajzol ki, amit mindenki kritizál, de azért gyakran mégis felölt: "ha már mindenki más ilyen, nekem is muszáj". Az effajta magyarkodásra pedig nagyszerűen rímel a sorozat szürkés-koszos képi világa és döcögő dramaturgiája és olcsósága is, innen nézve tehát a Szomszédok bizony koherens és nagyon fontos alkotás - akaratlanul tart kegyetlen tükröt elénk amelyben láthatjuk, mely dolgok nem változtak semmit 1987 óta!
Magyar-lecke haladóknak!
