Ha egy szóban kéne összefoglalnom azt a maníros, túlbonyolított és néhol kifejezetten giccses két órát, amit Martin Scorese Viharsziget címen összerakott, akkor a "túlrendezte" megfogalmazás fejezné ki legpontosabban azt a hibát, melyet az egykori rendezőzseni jelen filmjében elkövetett. E mozi megtekintése éppen ezért picit kínos élmény - érezzük ugyan az egykori mestert valahol a mélyben, a felszínen viszont csak egy túlterhelt és nehézkes film pereg, amely kommersznek akár még jó is lehetne, ha Scorsese nem akarna minden áron nagy mesterművet alkotni. Rendezőnk azonban még mindig Oscar-komplexusban szenved és telepakolja filmjét mindenféle modoros és teljesen felesleges elemmel - a történet így kicsúszik a kezéből, a néző pedig egyre kevésbé érti, mire ez a nagy felhajtás.
A Viharsziget története ráadásul finoman szólva sem eget rengető újdonság, mégis lenne benne fantázia. A vihartól elzárt szigetre érekező, elmegyógyintézetben nyomozó rendőr sztorijából készülhetett volna egy szikár és pergő thriller, elvégre saját mentális egészségünk elvesztése nagyszerű feszültség-alap, emellett adott egy nyomozás is - sajnos azonban Scorsese ennyivel nem éri be és nagyon meg akarja nekünk mutatni önnön rendezői nagyságát és kreativitását, ezért a jó alap mellé kapunk még kommunista-üldözést, agymosást, atombombát, családi drámát és holocaustot - ez pedig egyszerűen túl sok, a nagy katyvasz miatt a film szó szerint összeroppan. (Nálam ez a pont a szálló papírok között, Mahler zenéjére haldokó náci jelenete volt...)
A film legjobb ellenpéldája egyébként Eastwood Titokzatos folyója, mely a Viharsziget írójának egy másik művéből készült. A történet ott sem azért erős, mert annyira nagy újítás és ezt Eastwood nagyszerűen felismerte. Pontosan tudta, mit kell kezdenie az alapanyaggal: remek színészekkel mindenféle sallang nélkül le kell forgatnia és kész. Eastwood így nem tolta előre önmagát és szinte "észrevétlenül" rendezett, a végeredmény pedig egyik legjobb filmje lett! Scorsese ennek pontosan az ellenkezőjét csinálja: kombinál, túlzsúfol és túlrendez, ezzel pedig fényévekre kerül egy mestermű létrehozásától!
Ne legyünk azonban ennyire negatívok, a filmben néha tényleg megcsillan a régi Marty. Egy-két remek ötlet, jól elkapott vágás plusz a film eleje és vége bizony tisztán mutatja: lenne még itt kraft...de a kritikai- és közönségsiker hajszolása okozta túlrendezés sajnos megbontja a film erős ritmusú inditását és a film legnagyobb részében elveszünk az agyonmunkált és gyakran hatásvadász jelenetekben, a történet túlmagyarázása pedig kifejezetten zavaró - rendezőnk mintha sokszor nem hinné el, hogy a kedves mozinézőnek leesett a tantusz...
Szomorú dolog ám ez, elvégre itt Martin Scorsese-ről beszélünk, arról az emberről, akiben valaha igazi alkotói tűz égett és ezzel a szenvedéllyel piszok kemény, felkavaró és egyedi stílusú filmeket rendezett. Látszólag megvolt tehát minden, elismerő kritikai visszhang és viszonylagos közönségsiker - egyedül az a hülye Oscar nem jött soha össze...és Marty barátunk végül annyira vágyott már arra a hülye meztelen szobrocskára, hogy teljesen bekattant és elkezdett erőlködni. Ha pedig valaki erőlködik, annak általában aranyér a vége és tessék: Scorsese az Oscar-kompatiblis siker hajszolása közben elvesztette azt a bizonyos alkotói tüzet! Ezt pedig nem lehet holmi modorossággal elfedni, utóbbi filmjein épp ezért átüt egyfajta kellemetlen izzadságszag - ugyanis a siker után loholva óhatatlan lefőzi magát az ember! Ha megnézzük az elmút tíz év termését, siralmas képet kapunk: a New York bandái elvileg csak félkész mű, de akármelyik felét nézem, borzalmas; az Aviátor inkább no comment; a Tégla meg...irritálóan amerikai elcseszése egy jobb sorsa érdemes mesterműnek - innen nézve a Viharsziget még nem is rossz eredmény, elvégre ennek a sornak a legjobb filmje...
Ebben az egész történetben azonban mégis az a tragikomikus, hogy éppen ezt a kínosan rossz Scorsese-t zabálja a jónép! A Téglát Oscar-esővel jutalmazták, a Viharszigetet meg ajnározza a nyáj és tódulnak rá a népek, ez pedig a jövőre nézve nem sok jóval kecsegtet - Marty vélhetően egyre messzebb kerül majd az egykor volt sajátos hangú fenegyerektől. Elgondolkodtató, ahogyan az a tény is, hogy a nagy új-hollywoodi rendezőgeneráció tagjai közül mára szép sorban mindenki elveszítette egykori lendületet és kreativitást (no meg a józan eszét is) - Lucas, Coppola és Spielberg után Scorsesetől is végleg búcsúzhatunk...nagy kár!
"Értékelés: 5/10"