Sajnos olyannyira nem vagyunk elkényeztetve jó magyar filmekkel, hogy én teljesen fellelkesülök egy-egy jól sikerült alkotás után. A Poligamy-t egyébként nem azért tartom olyan jó filmnek, mert egy hibátlan filmtörténeti mérföldkő van szó - a kellemes élményt inkább az okozza, hogy megtekintése után nincs az a bizonyos csípős, égetően kínos "magyarfilm-érzésünk". Ez pedig ritka eset, nekem utoljára a Nyomozó megtekintése okozott hasonló örömet, az pedig nem mostanában volt...
Orosz Dénes filmje ráadásul tényleg szórakoztató, de nem azon az alpárian buta módon, ami a magyar "közönségfilm" sajátja (ennek esszenciális példája a Magyar Vándor). Egyébként meg abba kéne már hagyni ezt a közönségfilm-művészfilm megkülönböztetést 
is, ami egy hatalmas nagy baromság...a Poligamy pontosan jó példája annak, hogy egy-egy jó ötletet nem így kell méregetni - a jól sikerült ötletek ugyanis egyszerűen csak jó filmet eredményez és kész! Ha ugyanis valami rossz, akkor nem mentesíti a "művészi" megvalósítás és a jót sem alázza meg, ha romantikus komédia a formája. A Poligamy nagyszerűen demonstrálja ezt: nem ész nélkül akar szórakoztatni és ezért sikerrel tud járni!
A film legnagyobb fegyverténye azonban mégis a jó forgatókönyv. A nősülős-gyerekvállalós férfipánik ábrázolása ugyanis nagyon hitelesre sikerül ("ha nincs gyerek, nincs szex") és az utána következő nőcserés támadás ötlete is elég munícióval szolgál a szórakoztató helyzetek kidolgozásához. Orosz ráadásul ügyesen bűvészkedik az alapötletből származó lehetőségekkel és néhány kevésbé sikerült momentumot leszámítva (táncosnős-rész) sikerül még a kifulladás előtt lezárnia a történetet. Külön öröm, hogy e nem kis feladat mellett még arra is marad ereje, hogy néhány önreflexióval is gazdagítsa a történetet ("ez a karakterfejlődés barátom") és még egy többé-kevésbé vicces szappanopera-paródia is belefér a történetbe. A "Popper és a pornó" jelenete meg évek óta az egyik legvicesebb, mely magyar filmben helyet kapott.
Orosz ráadásul a megvalósítás tekintetében sem vall szégyent és sikerül neki az ügyes forgatókönyvet megfelelő tempóban és remek külcsínnyel a vászonra ültetnie. Külön öröm egyébként Csányi Sándor játéka, illetve maga a tény, hogy egyáltalán játszik és nem a megszokott Csányi-macsót látjuk újra. A fiatal rendező persze néha érezhetően vacilál a szórakoztatás és a harmincas családpara komolyabb ábrázolása között, de többé-kevésbé azért eltalálja a megfelelő 
arányokat. Bár a végjáték kicsit hirtelennek hat, a Poligamy mégis azért marad végig hiteles, mert a meseszerű/humoros történések dacára is át tudjuk érezni főhősünk neurózisát és a film erre szolgáló alapmetaforája szinte végig egyben tudja tartani a történetet.
Lehetne persze fanyalogni az apróbb logikai bukfenceken, a picit buta amerikai befejezésen és azon a tényen, hogy nincs itt mélyebb lelki tépelődés - szerintem viszont éppen ezen "hibák" miatt annyira szerethető ez a film, elvégre itt mégiscsak arról lenne szó, hogy öntsünk lelket azokba a huszon-harmincasokba, akik be vannak szarva a családalapítás gondolatától - ez pedig nem feltétlen működik a mélymagyar tépelődéssel vagy a dokumentarista felfogással, annál inkább a szórakoztatás és a könnyedebb hangvétel eszközeivel.
A Poligamy legnagyobb dobása pedig éppen ebben a tényben rejlik: Orosz felvállalja az itthon szitokszónak számító "romantikus komédia" műfaját és viszi keresztül sajátos problémafelvetését és szándékait, elvégre mégiscsak sikerül vonzóbbá tenni a családalapítás szörnyű gondolatát. A lényeg persze mégsem ez, hanem hogy közben egy könnyed és tényleg szórakoztató film született. Több ilyet, ha kérhetnénk!
"Értékelés: 8/10"
