E rovat célja olyan fércművek bemutatása, melyek nem érdemlik ki a "film" megnevezést és éppen ezért nyújtanak bűnösen perverz szórakozást a efféle élményekre fogékony ínyenceknek. A múltkoriban már említettem a kultikus Ninja-trilógiát és már kielemeztem ennek első darabját is - éppen ezért elérkezettnek láttam az időt, hogy megpróbálkozzam a Ninja III The Domination című "alkotással" is, mely azt a lehetetlennek tűnő dolgot viszi végbe, hogy sikeresen múlja alul az előző két rész nem is létező színvonalát. Álljunk meg azonban előbb egy percre, ízlelgessük picit ezt a címet és nézzük meg jobban ezt a posztert! Itt bizony egy igazi klasszikussal van dolgunk és nehéz nem észrevenni, hogy az alkotók az eddigi ninja-recepetet szexuális fennhangokkal próbálták überelni...egyszerűen képtelenség megállni, hogy az ember megnézze ezt a filmet, pedig már jó előre pontosan tudja, milyen órmótlan nagy ízlésterrorban lesz része!
Azt hiszem, muszáj rögtön magával a történettel kezdenem, mert az valami elképesztően zseniális lett! Adott ugyanis egy genyó ninja, aki a halála percében a lelkét átadja egy épp arra kódorgó munkáscsajnak, aki által majd meg tudja bosszulni a saját halálát. A lány azonban beleszeret egy rendőrbe, aki ebben az ügyben nyomoz és küzben megjön Japánból is a szuperfasza jó ninja (ismét Shô Kosugi mély alakítása) és a szálak összetartanak...horror, ninjutsu és szerelem, vajon hogy végződhet e szörnyű kaland?
A legkirályabb ebben a történetben egyébként éppen az, hogy az alkotók mindent összeloptak, ami abban az időben sikeres volt. A csaj a Flashdance-figura szemérmetlen lenyúlása (melóscsaj aki táncol...pfff), a szellemes jelenetek az Ördögűző és a Poltergeist nagyon olcsó másolatai és persze mindehhez jön a mindent átitató ninja-szósz ("A kilenc kézvágás technikával tartja fogva" - oh iggeeen!). Ínyenceknek mondom, az alkotók odafigyeltek minden részletre és amikor a csajt megszállja a ninja-démon, akkor a szeme japánosan vágott lesz - hát én az ilyenektől teljesen elolvadtam...
Hogy miért is jó ilyen fosokat nézni, azt persze nehéz szavakban kifejezni és egy bejegyzésben átadni - inkább bemutatnám az első jeleneten keresztül! Az egész úgy kezdődik, hogy a ninja bemegy egy hegy gyomrába, ahol egy szikla alatt világító fegyvertár van. Itt beöltözik a cuccba és két-három ugrással a városi golfpályán van, ahol kinyír valami főcsávót (akiről nem derül ki később sem semmi, de az sem, miért kell ehhez ninja). A rendőrök rejtélyes okból egyből ott teremnek és üldözik a ninját, aki hirtelen egy poros úton fut, de kicselezi a rendőrautókat (ököllel átüti a tetőt stb), melyek így beleugratnak egy tóba (a helyszínek csodás módon változnak - hipertérugrás?).
A ninja valami különös okból ezután felmászik egy pálmafára (?), de jön a helikopter, ahova a ninja felugrik és fejbelövi a pilótát, ezért aztán belezuhannak a tóba, ahonnan a ninja szárazon lép ki (és e tónak mégsem magas a partja, így az előbb nem beleugrattak, hanem bele repültek az autók).
A ninját ezután egy csomó rendőr veszi körbe és tüzelni kezdenek rá vagy tizen (illetve végülis egymásra tüzelnek, mert körben állnak), de kb. száz talált lövés után ez a fránya japó nem döglik meg, hanem nyom egy füstbombát és beássa magát a földbe, a rendőrök meg nem találják. Persze mire ide jutunk, olyan negyven rendőrt már megölt meg minden (a jelenetet lásd alant)...no, hát szóval ilyen előzmények után fogja aztán a lelkét átnyomatni a csajba...
Akit mindezek után nem öntött el az ellenállhatatlan vágy, hogy azonnal megtekintse a filmet (amit online megtehet), az vélehetően egyrészt egészséges ízléssel rendelkező ember, másrészt viszont nem igazán érti a lényeget! Igen, tényleg igaz, hogy ez a film egy nagy adag mocsok, a filmgyártás pöcegödre és szégyene, az alkotók pedig tényleg semmiféle logikai, filmes vagy egyáltalán csak ép ész diktálta szabályra nincsenek tekintettel és a szemük előtt vélhetően csak egy cél lebegett: bármi áron összepaszírozni a sok elcsent panelt, hogy ez az egész majd hozzon valami pénzt. Na, pontosan ez a minden alkotói büszkeséget nélkülöző hozzáállás az, ami a filmet tényleg egészen borzalmassá teszi, másképpen fogalmaza éppen ettől lesz ez az egész egyszerűen imádnivaló. Afféle ökölcsapás ez az agynak, hiszen tényleg képtelen vagyok felfogni, az alkotók hogyan is gondolhatták ezt akár egy percig is komolyan - az igazán perverz szórakozást pedig éppen ez nyújtja, elvégre sokszor látjuk az akaratot és törekvést abban, ahogyan a lopott elemeket összerakják, így próbálván egy tökös és kemény filmet csinálni, de a végeredmény kegyetlenül megszívatja őket és a Ninja III minden tekintetben katasztrófális lesz. Mindez nekünk, ínyenceknek persze egyet jelent: kivételes csemegével van dolgunk!
Ráadásul 1984-ben vagyunk, ezért a filmben minden benne van, ami a nyolcvanas éveket annyira kegyetlenné tette: iszonyúan szőrös férfimellkas, borzalmas női lobonc, alázóan szar számok a korszaknak megfelelő szintiszar-hangszerelésben erre komponált nevetséges aerobik-jelenetekkel (egyértelmű Flashdance nyúlások) - a jó nő és a jó csávó végig enyhe izzadságszagot áraszt és bármennyire is szexinek kéne lenniük, inkább szurkolunk a ninjaszellemnek, hogy gyakja már le őket szőröstül-hajastól.
Mindezek után azt hiszem érthető, miért lehetetlen elfogulatlanul visszonyulni ehhez a ninja-horror-aerobic-videoklipp katyvarékhoz, amelyre igazából tényleg nincsenek szavak, mert az ilyen ízlésromboló borzalomba az ember vagy elsőre beleszeret, vagy elkerüli örök életre...én a szerelmesek közé tartozom és nem tudok elképzelni ennél ínyencebb szórakozást, elvégre ez az igaz bűnös élvezet, mert a Ninja III valóban a világ egyik legrosszabb filmje...