Nem igazán tudtam még megfejteni, miért adatik meg néhány színésznek az a ritka csoda, hogy egyszer csak valódi aura kezd ragyoni körülöttük és onnan már nem nagyon fér el mellettük senki a vásznon, illetve mintha már a teljes film csak miattuk/értük lenne. Ekkor az efféle aurára fogékony nézőt már nem érdekli, ha bénább a film (mert úgy még jobban kiviláglik belőle hősünk) - ha egyszer ráérzünk erre az egészre, nagyon nehéz menekülni.
Eleddig én bizony így voltam Clint Eastwood, Sean Penn vagy Robert Downey Jr. utóbbi dekádban készült munkáival: amint megérzem a matériában a kezük nyomát, körülvont e fentebb ecsetelt jelenség és a csalódás szinte ki is volt zárva. Legutóbb pedig épp Mickey Rourke körül keletkezett efféle ritka tünemény, ahogy ugyanis mostanában meghallom a szétcseszett arcú exboxoló végre-békét-kötöttem-magammal hangját és meglátom a gyászos tekintetét, rögtön elfog a fenti, kevés színésznek kijáró riszpekt. Kritikus nem is írhatna ilyet, de hát a helyzet az, hogy mindebből kifolyólag egyszerűen nem tudtam elfogulatlanul végigkövetni a Hajsza című munkát...
Ez a film amúgy nemcsak Rourke miatt ígért sokat: egy Elmore Leonard-krimi feldolgozása, Oscar-jelölt rendezővel (John Madden) elvileg jó kis A-kategóriás mozit ígér. Elvileg! A rendezés ugyanis elég gyötremlesre sikeredett, a történetből sem jön át a leonardos spiritusz és a főszereplők nagy része és igen gyengécske alakítást nyújt...az eredmény aztán egy telivér B-film is lehetne, de valamiért aztán az egész cucc elkezd Rourke körül összpontosulni!
Nem mintha olyan hatalmas nagyot alakítana, vagy brillírozna - egyszerűen csak jelen van, mindenki mást lemos a vászonról és a történet is körülötte kulminál. A lanyha rendezés sem tehet tehát mást, okosan rá építi az egész mozit, így amikor ez a botoxos arcú ex-alkesz megszólal, az valamiért nagyon rendben van. Hiába, az aura...ezt nem lehet tanulni, ezt valahogy szerezni kell, megélni, elnyerni!
Olyan hangulat ez az egész film, mint amikor egy kiöregedőben lévő nagyság leívelőben egy B-filmben szerepel és ott aztán odarakja magát és a csendes bölcsességét. Kiviláglik a fércből és ezzel szinte észrevétlen tudja kiemelni a művet az átlag-posványból. A Hajsza pontosan ezt tudja - se többet, se kevesebbet!
"Értékelés: 7/10"