Egy brit esetében végülis semmi meglepő nincs ebben, de Stephen Frears rendezői munkásságnak igazán kardinális ismérve a kimért, hűvös elegancia, amely szinte átitatja filmjeit - akár sikerült, akár 
gyengébb alkotásról beszélünk. Ehhez az alapbeállítódáshoz pedig keresve sem lehetne jobb alapanyagot találni, mint Jim Thompson szófukar, mániákusan kíméletlen és szikár szövegét. Az elegancia és a kemény noir krimi ugyanis nagyon jó kombó, az igazán sötét bűn ugyanis nem fröcsögős cafatokból rajzolódik ki, hanem a kavargó mélyfekete pszichéből száll fel. Érezte talán ezt Scorsese is, aki a "produced by" kreditet be is húzta a stáblistán, nevét adva így az egyik legjobb és legautentikusabb neo-noir mozihoz. A Svindlerek ugyanis olyan távol van a kortárs bűnügyi akcióktól, mint az izompóló a kézzel szabott angol öltönyöktől.
A fura háromszög-történet különleges zamatát amúgy sem az erős krimi adja, hanem az egy-két vonással telibe talált karakterek interakciói - Frears pedig remek érzékkel köríti a színészek mögé a filmet, szinte láthatatlanul rendez. A visszafogott tempó, az okos történetmesélés és a kimért világítás miatt a Svindlerek lehetne akár negyvenes évek nagy noir-szériájának egy míves darabja is - egyedül a szín és a néha hirtelen felizzó (és így sokkoló) brutalitás juttatja csak az eszünkbe, hogy bizony 1990-es művet látunk.
A fentiek alapján talán már kisakkozható, hogy itt bizony egy erős történetről és egy ehhez nagyszerűen passzoló rendezésről van szó - a dicsőséghez már csak a megfelelő színészek kellenek és Frears itt sem hibázik. A film ütőere ugyanis egyértelműen a jól megírt figurákat életre keltő főszereplő-hármas (össz)játéka: Anjelica Huston, Annette Bening és John Cusack is hiba nélkül hozza a karaktert és a kulcsfontosságú 
interakciókat is csont nélkül behúzzák. Ebből a trióból számomra Bening volt a legkevésbé meggyőző, egy-két helyen mintha manírosság nyomait láthanánk az alakításon, de mindez persze vélhetően csak a lehengerlő Houston miatt domborodik ki. Cusack pedig még ezt a szintet is übereli és ismét csak zseniális, oly kevés eszközzel kelti életre a fiatal szélhálmost, hogy öröm nézni. Ennek apropóján én most le is futnék gyorsan egy tiszteletkört: szerény véleményem szerint Cusack korunk egyik legnagyobb karakterszínésze, úgy tud szinte mindent eljátszani, hogy fel sem tűnik nekünk a színészi készlete. Talán épp e csendes eszköztelensége teszi, hogy nem kapcsolunk hozzá valami De Niro-s "húbazze" alakítást és emiatt nem nagyon emeljük ki a nagyszerűségét sem. Pedig nagyszerű, lásd például a jelen opuszt!
Esetünkben tehát karaktervezérelt moziról van szó, egy anya-fiú-barátnő háromszögben mozgunk, de Frears ügyesen vezeti a sztorit a krimi mentén. A kimért tempó közben persze lehetőséget ad neki a nézelődésre és így az izgalmas bűn-szövevény mentén nagyszerűen tárja fel az érintettek egymáshoz és önnön életükhöz való viszonyát. Így aztán a bonyolódó szálakkal párhuzamosan egy jól elkapott életforma is kirajzolódik előttünk, amely aztán egyszerre konkért és átvitt értelmet is kap - a krimi még szinte észrevétlenül csap át egy megrendítő drámába, amely legalább annyira szól a szélhámosok világáról, mint gyávaságról és függőségről. A Svindlerek így tehát egy hamisítatlan film noir, de a legnemesebb fajtából!
