A török filmgyártás sohasem az eredeti ötleteiről volt híres és akkor még nagyon 
diplomatikusan fogalmaztam, hiszen bizonyos körökben az ország filmjei éppen azért élveznek kultikus státuszt, mert arcpirítóan gyatra minőségben másolják le (szinte egy az egyben) a nagy hollywoodi kasszasikereket. Aki esetleg nem ismerné a legendás Cüneyt Arkin nevét, annak csak annyit mondanék, hogy egyszerre szerepelt a Star Wars, a Rambo, a Rocky és a Bosszúvágy török verzióiban, de ha ez nem lenne elég a félistenséghez: hősünk sikeresen küzdött meg ninjákkal, maffiózókkal és még magával a történelemmel is. Nos, a következőkben tárgyalandó ottomán alkotásunk, az Ada: Zombilerin dügünü sem éppen originális ötletre épül, de a fentiekkel ellentétben itt mégiscsak egy tisztességesen kivitelezett, érdekes csemegéről beszélünk, amely (afféle törökmézként) édes perceket okozhat a zombiműfaj hű rajongóinak.
A történet persze tényleg nem sok újdonságot tartogat nekünk: a valódinak ható kézikamerás felvétel egy csapat fiatal házivideója, akik egy esküvőre utaznak, közben meg vitatkoznak és viccelődnek, egészen addig, míg el nem kezd rájuk vadászni egy csapat habzó szájú élőhalott. Igen, a film így tehát a Cloverfield és REC török kistestvére és a mostanában annyira divatos ál-realista vonalat viszi tovább, de az alkotók becsületére legyen mondva, hogy igen ügyesen használtál a receptet és abszolút profi módon vezényleték le az alkotást. Egyrészt ugyanis remekül építik fel a karaktereket és gyorsan fel is festik a köztük feszülő viszonykat, másrészt meg a véres eseményeket is a megfelelő tempóban tálalják. A film legérdekesebb vonása azonban mégiscsak az, hogy a 
végeredmény inkább könnyed és valahogy a humor kerül túlsúlyba…hiába lógnak belek és csuppognak belsőségek, a fanyar viccelődés elviszi az egészet a móka irányába.
Köszönhető ez főleg annak, hogy sikerül néhány igen szórakoztató szereplőt bevonni a történetbe, akik aztán igen sajátosan véleményezik a kialakult helyzetet és közben még a kormánynak is odamondanak – nekünk nyugati nézőknek meg ezen felül még plusz egzotikumot jelent az a tény is, hogy török alkotást láthatunk. A színészek amúgy tényleg jók, a rendezés is feszes és szinte végig sikerül fenntartani az ilyenkor oly fontos valódiság látszatát is - az újdonság hiányán kívül tehát minden tulajdonképpen minden rendben van. Szó sincs tehát valami béna török utánérzésről és bár a film semmi újat nem tesz hozzá az ál-amatőr művek és a zombifilm műfajához, ennek ellenére bátran ajánlható az élőhalottak elkötelezett barátainak…
"6/10"
