A videoklip mint mozgóképes médium igen jó tanulóterep leendő rendezőnek és aki képes e 
színes forgatagon keresztül permanens és valóban markáns, egyedi képi világot teremteni, az méltán kaphat később nagyjátékfilmes lehetőséget. Az elmúlt években nem egy kultrendező futott be ilyen pályát, elég csak Michel Gondry vagy Spike Jonze nevét említeni, akik bizony többé-kevésbé beváltották a hozzájuk fűzött reményeket (csak két filmcím: Egy makulátlan elme… és a John Malkovich-menet). Hasonlóan indult a szuggesztív klippekkel (Massive Attack, Radiohead) nevet szerzett Johnatan Glazer karrierje is, akinek azonban második nagyjátékfilmje, a Születés sajnos nem éri el a fentebb említett rendezői munkák színvonalát.
Glazer ugyanis ez esetben egy picit gyengécske forgatókönyvet kapott és hiába kreál a történet köré rendkívül impresszív atmoszférát, a végeredmény sajnos felemásra sikeredik. A halott férj egy kisfiúban reinkarnálódik és ezzel összezavarja a feledésre képtelen 
özvegyet…mindez valóban szépen, ígéretesen indul és rendezőnk lassú, finom snittekkel tart minket borzongató bizonytalanságban, de a film utolsó harmada sajnos nem tudja továbbépíteni a stílusosan megkezdett ívet…a lendület megtörik, a mozi pedig közhelyekbe és ismert formulákba fullad.
Hiába ugyanis a gyönyörű fényképezés, a nagyszerűen eltalált helyszínek és a remek színészi gárda (különösen a gyermekszínész remek) – a történet mégiscsak addig tud működni, amíg mi nézők is bizonytalanok vagyunk, hisz csak addig tudunk borzongani, amíg nem vagyunk képesek egyértelműen dönteni a misztikus túlvilági és logikus, evilági magyarázatok között. A forgatókönyv sajnos éppen itt hibázott óriásit, a drámai csúcson ugyanis hirtelen lerántja a leplet a mutatványról – rendező legyen a talpán, aki innen még fenn tudja tartani a borzongató feszültséget.
Glazer tehát hiába ügyes a kivitelezést és az atmoszférát illetően, a cselekménybonyolítással sajnos kudarcot vall, így a végeredmény jóindulattal is csak erős-közepes.
"6/10"
