Nem szépítem, ezt a filmet kénytelen voltam letölteni, mivel (tudtommal) hivatalos 
csatornán nem igazán lehet hozzájutni - ami persze nem is csoda, tekintve a kényes, érzékeny témát. Leni Riefenstahl 1936-os náci propagandamunkájának hozzáférhetővé tétele tehát még ennyi idő elteltével is erősen megosztja a közvéleményt és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az oldalon, ahonnan beszereztem a művet, igen éles és heves vita bontakozott ki arról, hogy egyáltalán illegális letöltésre bocsájtható-e egy efféle alkotás (azt egyébként halkan jegyzem meg, hogy a youtube-on általában jobb-rosszabb minőségben hozzáférhető, aztán néha törlik, néha nem...)
Nos, én ehhez a témához csak annyit tennék hozzá, hogy egyáltalán nem hiszek a cenzúrában, ez a film pedig (sajnos) történelem, éppen ezért semmi esetre sem szabad elrejteni vagy megsemmisíteni – olyan ez, mint az a sok-sok Lenin-szobor, amely a Szoborparkban sokkal figyelemfelkeltőbb mementó, mint eldugva vagy beolvasztva és szerintem ugyanez a helyzet ezzel a filmmel is.
Végignézve ugyanis ezt a Hitlert és a náci eszmét dicsőítő propagandamunkát, valahogy nem váltam vérnősző nácivá, sőt, inkább elgondolkoztam, hogyan lehetett ez a sok 
mérges és láthatóan személyiségi zavarokkal küzdő ember ilyen hatalmas befolyással a világtörténelemre. Talán durván fog hangzani, de a film mai szemmel néhol kifejezetten komikus: a véget nem érő menetelések, a közhelyek puffogtatása és a sok teátrális eskütétel, zászlófelvonás és mérges hittétel inkább hat valamiféle tragikus bohózatként, mint elsöprő erejű erődemonstrációként. Rudolf Hess ripacskodik és néha mintha elnevetné magát, Göring arcán szemmel látható a mérhetetlen ostobaság és Hitler hatásszüneteiben is a nagy pozőr tűnik fel, gyakran lehull róla a félelmetes nemzetvezező álarca és nincs ott más, csak egy másodrangú színész…
Persze mindeközben sajnos ismerjük, mit jelent a holokauszt, mit tett az SS és azt is tudjuk, hogy a szemünk előtt menetelő ezrek egy fél évtized múlva sok európaival fognak végezni és végül maguk is jeltelen sírokban fognak feküdni. Innen nézve pedig egyszerűen az nem fér a fejembe, hogy ezt a filmet látva a nyugati hatalmak hogyhogy nem sejtették, mi lesz itt később – no persze a történelemben egyszerűen nincs „ha”…
Ha a filmet „tisztán”, az eszmétől és a történelemtől függetlenül nézzük (ha lehet ilyet 
mondani egy ilyen alkotás esetén), akkor ahhoz viszont nem férhet kétség, hogy a valaha készült egyik legjobb propaganda. Leni Riefenstahl szinte folyamatosan mozgásban tartja a kamerát, minden beállítást megtervez és még ezt az unalmas „menetelünk-szónokolunk” témát is élővé és mozgalmassá teszi, ráadásul iszonyú ügyesen használja a tömeg látványát és tényleg kihozza a maximumot a témából. Számomra talán éppen ez a mesteri rendezés a legszomorúbb a filmmel kapcsolatban – a rendezőnő minden eszközt megkapott és élt is vele, íme az élő példa arra, milyen szörny születik abból, ha az ember eladja a lelkét az ördögnek.
Amikor viszont lepereg ez a náci propaganda, mégis főleg az motoszkál bennem, hogy mégis miért kellene ezt a filmet elrejteni és hozzáférhetetlenné tenni. Az egész mű annyira abszurd, teátrális és emiatt hihetetlenül tragikus, hogy én teljesen biztos vagyok abban: mindezt magyarázatokkal ellátva hozzáférhetővé kell tenni legalább az iskolák számára, hiszen az egész mű önmagát leplezi le és olyasmiről mesél, amit nyilván nem fog senki visszakívánni soha.
