Amióta az Alkonyat-széria összetörte a zsenge érzésű női szíveket (és kinyitotta a 
pénztárcájukat), azóta többen is úgy gondolják, hogy megértették a csodatévő receptet, a téma következő nagy dobását pedig majd pontosan ők fogják elkövetni. Catherine Hardwicke, az első Alkonyat-film rendezője is belevágott hát egy újabb romantikus lányfantázia megálmodásába, gondolván, hogy van ő olyan jó direktor, aki a híres alapanyag nélkül is pontosan érti a tinédzserek legtitkosabb szívdobbanásait. A fájó igazság azonban sajnos az, hogy Catherine Hardwicke mégsem annyira jó rendező, és A lány és a farkas alkotóinak nemcsak a zsenge érzésű női szívekről, de még magáról a filmkészítésről sincs sok fogalmuk.
A nemes cél valamennyire azért kihámozható maradt az elfuserált végeredményből is, hisz filmeseink vélhetően egy szexuális áthallásoktól terhelt, míves díszletek közé helyezett mesét szerettek volna szőni a szüzesség elvesztéséről (=Alkonyat), ehhez pedig az örökbecsű Piroska és a farkas feldolgozásra még nem is teljesen értelmetlen ötlet. A gondok inkább akkor kezdődnek, amikor a néző számára világossá válik, hogy az alkotók semmit nem értettek meg a vámpíros-farkasemberes előd sikeréből, és a pofátlanság határát súroló másolás csupán egy öncélú, zavaros és teljesen értelmetlen mozit eredményez, amely nemcsak unalmassá válik, de néha még a paródia határát is súrolja.
A sötét, kerek erdő mélyén egy középkori, piciny falucskát látunk tehát, és itt éldegél a piros kapucniban gyakran divatoló, hamvas Valerie is, akiért a falu két alfahímje (a favágó és a kovács) is egyszerre rajong. A vidám közösséget azonban egy gonosz farkasember tartja rettegésben, de sebaj, hisz a fenevad elfogására maga a hírhedt Solomon atya érkezik, egy hatalmas fémelefánt (!) és egy fekete elitkommandó (!!) kíséretében, ezzel pedig megkezdődik a szerelemmel, bigottsággal és izgalmas rejtélyekkel tarkított nyomozás, hogy vajon ki is az a bizonyos átváltozó szörnyeteg...
Ha a film fenti kivonata úgy hangzik, mint egy giccses, óvodásoknak szóló mesekönyv, akkor tulajdonképpen el is kaptuk a látottak lényegét, azzal az aprócska kiegészítéssel, hogy a gyerektörténetek azért messze nem annyira értelmetlenek, mint a jelen alkotás forgatókönyve. Az alapmotívum ugyanis még akár rendben is lehetne, elvégre az ordas farkas szimbolizálná a vad szexualitástól duzzadó, nyers férfierőt, az ártatlan, szűz lányka pedig küzdene a dolog félelmetesen vonzó rejtélyessége ellen - de a művel kapcsolatosan azt már sokkal nehezebb megválaszolni, miért kell mindehhez egy hosszúra nyújtott, cukros-képeslapos inkvizíciós Piroska-történettel is megbüntetni a nézőket?
Talán ha ez az egész egy Monty Python-szkeccs lenne, vagy ha az Alkonyat-trilógia ironikus paródiáját forgatták volna le, biztosan nevethetnénk is egy jót a látottakon - így azonban leginkább az kérdés motoszkál az emberben, tényleg komolyan gondolták-e az alkotók ezt az egészet? A számítógép generálta, idealisztikus Disney-faluban ugyanis friss arcú tenyészbikák, és stylistok öltöztette cicababák próbálják elhitetni velünk a középkori hangulatot, de sem ez, sem a félelemkeltés nem sikerül nekik. Sőt, a fenevad felkutatása helyett egy rögtönzött falubuli keretében még a legmodernebb diszkótáncokat is bemutatják, és még a havas szalmán előadott szexjelenetre is sor kerülhetne, de végül mégiscsak előkerül a rettegett gonosz lompos, aki hirtelen beszélni kezd a főhősnőhöz...
Jópofa, mondhatnánk erre, de sehol egy kacsintás, sehol egy vigyor, ahogyan a farkasemberes nyomozásból is hiányzik az izgalom, a giccsesen félreértett Grimm-hangulatból pedig a mélyfekete horrort spórolták ki. Maradna hát a szexualitás és a szűzi lélek rejtelme, de a film sajnos ezzel is adós marad, és a fentiek helyett leginkább a méregdrága, cukros díszletekben gyönyörködhetünk, esetleg sajnálkozhatunk a jobb sorsa érdemes Gary Oldman újabb színészi vesszőfutásán, vagy ámulhatunk a rendkívül béna dialógusokon, illetve a teljesen szétfolyó történetvezetésen is.
A tinilányok szíve egy farkasra váró, nagy sötét erdő – szólna tehát a közhelyes szentencia, de a film legnagyobb tragédiája, hogy még ezt az unalomig ismert frázist is képtelen rendesen megfogalmazni. Jobb tehát elkerülni a kapucnis hölgyet és a nagy fülű nagymamáját...de azért az alkotókat se tessék ám nagyon megsajnálni, hiszen ha az Alkonyat-rajongók bő negyede elmegy a mozikba, már meg is térült a befektetésük...mert azért a mese végén mégiscsak erről szólna itt minden: a producer lenne a csúnya farkas, a világ meg egy fekete, szúrós sötét erdő. Vagy esetleg tévednék?!
"2/10"
