A romkomok egyik legidegesítőbb tulajdonsága kétségtelenül a címek kritikátlan magyarításában rejlik...de lépjünk is most túl a humoros forgalmazó 'Sejtcserés támadás' alakban elsütött újabb agydögönyözőjén, és kapcsoljuk is le egyúttal az összes többi kritikai érzékünket is...és így egy kiszámítható, de éppen ezért egészen kellemes élményben lehet majd részünk. Még akkor is, ha Amerika évről-évre egyre perverzebb módon viszonyul a hagyományos család-modellhez, és már nemcsak az egyedülálló anyák és apák nimbuszát fényezi tükörsimára, de a spermavásárlást is a boldogság egyik lehetséges, vonzó útjaként kezdi tálalni, és a szerelemes-nevetős filmek egy részét is már erre az újítónak gondolt alapszituációra húzza fel.

Fura persze mindez egy köztudottan bigott, félfundamentalista-keresztény mentalitású ország szórakoztatóiparától, de ezen azért ne is lepődjünk meg túlzottan: a jelen alkotás is esztétikus képekben hirdeti a folyamatos munka és túlóra üdvözítő, bőrkisimító hatását, közben pedig szinte tálcán kínálja fel a gyerekvállalás hagyományos formáit idő hiányában jól helyettesítő spermafejő-bulit. Hőseink ugyanis szép irodákban, jófej kollégákkal túlóráznak, közben pedig azon lamentálnak, hogy vajon miért is nem találják meg az igazit és hogy van az, hogy ők neurotikusak...aztán meg furcsa mód a vásárolt spermából, egyedülálló anyával felnövő gyerek lesz egy kicsit zizi, de hát sebaj...a végén azért mégiscsak jár majd a nagy családi tabló!

No, ne tessék bedőlni, nem vagyok én valami konzervatív vadbarom, nekem itten egyedül csak a túlmunka efféle szentesítésével vannak komolyabb fenntartásaim (sajnos túlzottan is az ex-főnökeimre ismerek...) - a Sejtcserés támadás (ismét aúú) pedig mindettől függetlenül is csak egy könnyed, romantikus komédia, szigorúan olyan vasárnap délutánokra, amikor a kiadós pörkölt után a már említett kritikai érzékek is a tompaság jótékonyan meleg posványában pihennek.

A film a fentebb vázolt feladatra pedig kiválóan alkalmas, hiszen fel tud mutatni egy rakás szerethető hőst, egy viszonylag újszerű, de azért már az unalomig ismert drámai konfliktust, ezt meg tudja még szórni néhány bevett, illetve néhány nem annyira szalonképes poénnal - a végén pedig a szépen bevilágított, esztétikusan csillogó képeken ismét az örök emberi boldogság állandóan megújuló ígéretével enged minket vissza a szürke hétköznapok robotarcú, hétfőkkel terhelt világába.

Hollywood gyárosaiban ilyenkor nyugodtan bízhatunk: patikamérlegen porciózzák a jól működő, ismerős formulákat és a leheletfinom újításokat...így aztán hiszünk az egyre öregedő Jennifer Anistonnak, örvendünk a dögös Juliette Lewis színrelépésekor, nevetünk Jeff Goldblum melák poénjain és szorítunk Jason Batemen spermáinak is. Kiszámíthatóan ismerős tehát a tempó, multiplex-konform a bonyodalom, a kisgyerek meg válogatottan aranyos...hát nem valami ilyesmire van szükségünk egy pihegős vasárnap délután?!

"5/10'