Kinetográf

Ínséges idők járnak a magyar filmre, örülünk tehát minden elkészült műnek, még akkor is, ha nyilvánvalóan nagy újdonságot egy kultikus opusz harmadik részétől már nem is igazán várhatunk. Az Üvegtigris folytatása ennek ellenére nem okozott komolyabb csalódást, hiszen az alapmű olyan jó karakterekre és benyögésekre épült, hogy erről fájdalommentesen lehúzható marad az a bizonyos újabb rókabőr is. A sors iróniája amúgy éppen az, hogy az alkotók a harmadik rész végére jutottak el odáig, hogy sikerült a figurák köré egy épkézláb történetet is kikerekíteniük - a film így aztán működik, a dolgok pedig végül szépen a helyükre is kerülnek. Ehhez nekünk meg csak az első húsz perc bénázásit, a néhol túljátszott alakításokat és minősíthetetlenül szar utószinkront kell elfelejtenünk, illetve talán még azon se kellene sokat gondolkodnunk, hogy miért nincsenek itthon igazán jó forgatókönyvírók. Hagyjuk is inkább ezeket a mély kérdéseket, elvégre ínséges időket élünk - örüljünk inkább annak, ami van. Az Üvegtigris végeredményben egy tisztességes és szerethető munka, ezt pedig egyre kevesebb magyar film mondhatja el magáról mostanában...