Mint minden valamirevaló ideológiát, a nyugati kapitalista gondolkodást is mély 
paradoxonok feszítik, hiszen a „Te leszel a legjobb” jelmondat mindenkire egyformán vonatkozik, függetlenül attól, hogy általában a versenyeken csak egy első helyezést osztanak ki. Nem kell tehát messzire nyúlnunk akkor sem, ha meg akarjuk érteni a személyiségfejlesztő tréningek röhejes abszurditását, elvégre utasításokra egyéniséget tanulni mégis furcsa egy vállalkozás. Különösen akkor, ha mindezt puha főnöki nyomásra (azaz „önként”) teszi a szerencsétlen dolgozó – és ezzel el is érkeztünk a vállalati team building sajátosan mai képződményéhez, amely szinte tálcán kínálja magát a szatirikus filmes feldolgozásokhoz.
Az elsőfilmes Almási Réka témaválasztása a nyilvánvaló aktualitás miatt tehát nagyon dicsérendő, a kritikai potenciál miatt pedig egy rendkívül ígéretes alapanyag. Sajnos azonban a Team Building csak felemás eredményeket képes felmutatni a maró szatíra terén, és ha nem is egyértelmű csalódás, de a hozzá fűzött reményeinket maradéktalanul azért semmiképp nem váltja be. Igaz, ha a pozitívumokat vesszük sorra, akkor az alkotóknak kétségtelenül sikerült egy kifejezetten vicces, erősen groteszkbe hajló filmet készíteniük, amely a túlzások és a morbid humor eszközeivel könnyeden karikírozza ki a céges tréningek üres panelekből építkező, álbölcsességekkel operáló röhejes komolyságát, és szellemes hívja fel a figyelmet az itt bizony csúnyán kilógó lólábakra is. Igen, a saját tapasztalataim alapján én is tanúsíthatom: az efféle, a kívülállók számára talán egészen hihetetlennek tűnő feladatok valóban előfordulnak, ahogyan a talpnyalók és a saját 
akaratukban mérsékelten bízó beosztottak is a potenciális céges hangyák csapatát építhetik. A film atmoszférája és az abszurditása tehát telitalált, és így akár röhöghetnénk is egy jóízűt ezen az egész jelenségen.
Sajnálatos módon Almási Réka azonban nem elégedett meg ennyivel, és elkövette azt a nem túl szerencsés döntést, hogy ebből az alaphelyzetből egy sokkal átfogóbb, univerzális érvényű kritikát szeretett volna növeszteni. A csapatépítést így nemcsak a rendszerváltás utáni magyar társadalom modelljeként, de a behódolás-ellenállás örök érvényű meséjeként is fel kívánja használni - ez pedig (nem túl meglepő módon) erősen mesterkélt és életidegen fordulatokkal terheli meg a filmet. Az még a kisebbik baj, hogy a rendezőnő folyamatosan összekeveri a csapatépítést, a személyiségfejlesztést és a vezetői tréninget, de az már komolyabb probléma, hogy a zavaros alapszituáció mellé erősen lesarkított jellemeket és bántóan sablonos konfliktusokat vázol fel.
Az erős túlzások és a papírízű figurák természetesen a nagy összmagyar látlelethez kellenek – ezzel azonban a film nemcsak a könnyed abszurdot cseréli didaktikus hangvételre, de egyben azt is elárulja, hogy Almási bizony nem tanulmányozta elég behatóan a nyugati cégek itthoni világát, és a vállalati tréninget tulajdonképpen csak díszletként használja egy erősen közhelyes társadalomkritika újracsomagolására. A nyugati seggnyalás felemlegetése, az árulók konformizmusa és a szocialista bútordarabok szerepeltetése így hasonlóan erőltetett elemnek tűnik, mint a kollaboráció és az ellenállás örök konfliktusának metaforikus megjelenítése. A vásznon egyoldalúan gonosz a nyugati 
tréner, illetve nagyon egyértelmű a szimpatikus lázadó helyzete is, és bármennyire is szép az efféle példabeszéd – azért végeredményben mégis nagyon leegyszerűsítő és életidegen.
No de nem baj, a nyilvánvaló jó szándék miatt az efféle melléfogás akár még meg is bocsájtható, és ennél is fontosabb, hogy a mai ínséges időkben tényleg örülnünk kell minden olyan magyar filmnek, amely egyszerre próbál okos, szórakoztató és aktuális lenni. A Team Building esetében gyorsan nézzük el tehát a borzasztó képminőséget, és a bántóan rossz hangot, ahogyan bocsássuk meg Almási (az elsőfilmesekre egyébként is jellemző) túlbuzgóságát is. Hunyjunk jótékonyan szemet az erőltetett és hamis megoldások felett, és koncentráljuk inkább az abszurd szituációkra, nevessünk a találó poénokon és élvezzük a remek színészi alakításokat, mert a Team Building még a hibáival együtt is egy szerethető, élvezetes alkotás, amiről végre lehet érdemben vitatkozni is – és valahol ez lenne a lényeg, nem?!
"6/10"
