Elmebeteg vállalkozásnak tűnhet összemixelni a klasszikus Rómeó és Júlia, a Toy Story és a betegesen furcsa brit kertkultúra alapelemeit, de nagy meglepetésünkre a Gnómeo és Júlia nagyrészt sikeresen passzintja össze az egymást látszólag teljesen kizáró minőségeket. A törpe-szerelmi dráma rizikós, de kétségtelenül eredeti ötletre épül, és ha ezzel nem is készült el egy újabb, megkerülhetetlenül vicces animációs alapvetés, könnyed kikapcsolódásként azért remekül beválik.
A szépen kivitelezett animációban ugyanis giccsesen mázas kerámia-kertitörpék háborúznak egymással, és ahogyan az már lenni szokott, a pirosak lánya és a kékek 
legénye titokban egymásba szeret - Shakespeare mester pedig ismét foroghat egyet a sírjában. A posztmodern azonban már csak ilyen...dobáljunk bele nyugodtan az aprítóba mindent, aztán majd meglátjuk, milyen új ízzel gazdagodik a filmes palettánk - és a Shrek óta már azt is tudjuk, hogy ez a keverés remekül működhet az animációs mozik világában is, hiszen így a gyerkőcök mellett a nagyobbakat is becsábíthatjuk a vetítésre.
Esetünkben van itt ugye klasszikus szerelemi szerelmi történet, akciófilmes idézgetés, brit hazafias kertkultúra, musical-hangulat, vastag Elton John-imádat és burkolt tolerancia-nevelés. Az alkotók mindenképpen plusz pontot kapnak azért, hogy a sajátos humorral messze elkerülték a Disney-féle szájbarágós giccset, és nem is a gyerekeket célozták meg a mesével, hanem a felnőtteknek szerettek volna kedveskedni. Levonás jár viszont a kissé kusza történetért, a nem mindig ízléses idézgetésért, és a kissé megalkuvó, bátortalan átdolgozásért - egy kicsivel több merészséggel és elrugaszkodással, illetve a vastagabbra festett kereszthivatkozásokkal talán egy sokkal pörgősebb, szédítőbben posztmodern irónia születhetett volna.
Nem tudom azt sem természetesen, a gyerekek mennyire élvezik a törpék fura, számukra teljesen érthetetlen ámokfutását - az idősebbek mindenesetre jól szórakozhatnak a dolgon, és üdítő végre egy nem amerikai, de mégis hollywoodi eszköztárral dolgozó produkcióval is szembesülni. Ezzel kapcsolatban felhívnám még a figyelmet arra is, hogy aki teheti, mindenképpen az eredeti nyelven tekintse meg a művet, hiszen a figurákat a brit színészet színe-java kelti életre, és nem mellesleg rengeteg szóviccet is hallhatunk a dialógokban. Ha tehát nem is született most egy újabb Pirosszka-féle eszement őrület, a Gnómeo és Júlia azért így is angolosan fura humorú, egyszer mindenképpen szórakoztató, érdekes darab.
"6/10"
