Igen érdekes film a Csúcshatásra magyarított drogos-menekülős-brókerfilm, hisz egészen pofátlan kliséket és sztorielemeket gyúr össze, de hiába robog szinte végig a jól ismert hollywoodi síneken, a szokatlan és meglepő mix végül képes meglepni a sokat látott kritikust is - így ha nem is ínyenc mesterdarab, mindenképpen egy egzotikus utóízzel lecsengő bóvli került a vászonra. Sőt, ha jól figyelünk, a sajátos szórakozás mellé, simogató ráadásként még azt is megtudhatjuk, miként képzeli el a kortárs Amerikai Egyesült Álmok a XXI. századi Übermensch életét!

A történet már csak azért is felettébb érdekes, mert egy Jedi-tréning és egy kábítószeres szociodráma keresztezése. Főszereplőnk (tipikus mesehősként) véletlenül botlik bele a bölcsek kövébe (ami 2011-ben mi más is lehetne, mint egy agytágító szuperdrog), és ahogyan azt már a mítoszokból is jól ismerjük: először hülyeségekre használja az emberfeletti képességet, majd természetesen a sötét oldal gonosz csábítása is megkísérti, hogy végül a nagy próbatétel után megtanulja uralni az ajándékot, illetve képes legyen együtt élni a hihetetlen erővel. Pontosan úgy, ahogyan a nép egyszerű gyermeke, Luke Skywalker tette annak idején...csak esetünkben a dolog vége nem Halálcsillag-robbantás, hanem a milliós tőzsdeügyletek. Hát igen, ilyen materialista világot élünk!

A sorok között tehát drogos szuperhős-filmként is olvasható a matéria: a csávó belebotlik a csodaszerbe és használni kezdi, de ahogy azt már Batman vagy Pókember esetében láthattuk, a hősködés erősen addiktív, ami végül a lelket is megkaparintja...pont, mint a hallucinogének, melyektől először repked a delikvens, majd a mentális száguldás remegő kézzel, egy a koszos sikátorban, függő lúzerként ér véget. Tetszetős ez a drogozás-szuperhősködés párhuzam, és a mozi néhol valóban ironikus egyenlőségjelet tesz a szintetikus szereken élő szerencsétlenek, illetve a jelmezes igazságosztók közé - de ebben a vonalban sajnos nem elég következetes. Hol egyértelműen élteti az önző hősködést, hol pedig (multiplex-mozihoz képest) egészen fekete színekkel festi meg az addikció szörnyű démonát.

Ez a sajátos hangulati kombó már önmagában is ad egy sajátos minőséget a filmnek, de a rendező a képi megvalósítással rátesz még egy lapáttal, és szédítő szemkápráztatással ábrázolja az agyturbózás (belövés? szuperhősködés?) hatásait. Ezzel pedig a történet is visszavonhatatlanul disszonánssá válik, hiszen a szimbolikus szert hol lélekrabló démonként, hol a megváltás kulcsaként interpretálja, és a hősünket is olyan Faustként engedjük el, aki végül mégis átverte az ördögöt. Ezek után nem egészen világos majd a nézőnek az sem, mi lenne itt a nagy üzenet…Kezdjen drogozni, vagy inkább mégse?! Esetleg csak akkor lője be magát, ha a negatív mellékhatásokat már bizonyosan kiiktatták? Vagy maradjon olyan lúzer, mint amilyen most?! Passzolom, mire szeretnének tanítani minket…

Ha pedig ennyi paradoxon esetleg nem lenne elég, a film még azzal is tovább csavarja a saját minőségét, hogy a kreatív és jópofára megírt szálak közé néha egészen elképesztő gagyi marhaságokat is képes beilleszteni. A fejem fogtam például akkor, amikor ez a szupercsávó még egy kőbunkó maffiózóval sem tud elbánni, de fárasztásként még egy kellemetlenül felesleges szerelmi szálat is kapunk, valamint érthetetlenül lógva marad egy sokáig építgetett rendőrségi-gyilkossági ügy is - mintha bizony maga a forgatókönyvíró is hol belőve, hol anyag nélkül fércelte volna össze a szkriptet, a rendező pedig annyira a látványra koncentrált, hogy láthatóan nem igazán zavarta a sok kilógó fonál.

Ezek után nálam az a furcsa eredmény jött ki, hogy ezek az alkotók bizony nem jó filmet tettek le az asztalra, de a sok bénázás, illetve a furcsa kombinációk miatt végül mégis valami olyasmit hoztak létre az akaratukon kívül, ami szerencsére eltér a sokéves átlagtól...ergo az ilyesmire fogékony ínyenceknek kifejezetten érdekes lehet. De ez még mind semmi, hiszen a habot a tortára egyértelműen a szuperemberré válás megmosolyogtató felvázolásával helyezik fel, és ez már önmagában megtekintésre érdemessé teszi a művet. Jól tessék majd figyelni: ma, 2011-ben, az USA halandó polgára számára a csúcsok csúcsát, az ideális embert, az überelhetetlen zsenit az jellemzi, hogy:
- megtanul egy csomó idegen nyelvet, mert akkor tud rendelni olasz/japán étteremben
- két nap alatt belejön a tőzsdézésbe, mert annál nagyobb karrier ma egyszerűen nem létezik
- be tud nyalni fontos embereknek, akik elviszik a Brazil tengerpartra, ahol sziklákról ugrál és sportkocsikat vezet
- mivel minimum öt percig összefüggően tud beszélni egy szabadon választott témáról, mosdókban dughat meg szabadon választott szupermodelleket
- szarrá verhet egy rakat kemény arcot, mert használni tudja a karatefilmes tudását,
és végül, de nem utolsó sorban:
- ha már elég nyelvet tud és van sok lóvéja is, elérheti az legek legjét, a non plus ultrát, és akár az Amerikai Egyesült Államok elnöke is lehet...ehhez mást már nem is kell, éljen a ma felsőbbrendű embere!

"7/10"