Bevallom, nehezen tudok komolyan venni egy olyan szuperhőst, aki a csillagos-sávos 
lobogóba öltözve Amerika Kapitánynak hívatja magát, és akkor még nem is vettük számításba azt az irritációt, amit az átlátszóan direkt nemzeti propaganda elszenvedése okoz. Maga a figura amúgy az egyik legrégebbi a tengerentúli képregények sorában, és kimondottan a második világháborús harci kedv felkorbácsolására alkották. Nagyon sajnálatos, hogy ezt a receptet még 2011-ben sem kacsingatós retróként, hanem komolyan vett, buta hősködésként tálalják. A nyalókás, térdnadrágos amerikai kiskölöknek tekintett nézőt ráadásul sem az akciókkal, sem a látvánnyal nem sikerül kárpótolni.
Valahol természetesen megérteni vélem az Egyesült Államok képregény-kultúráját, hiszen egy relatíve fiatal és hozott anyagból dolgozó országnak égető szüksége van olyan hősökre, melyeket máshol a történelemmel vegyes nemzeti mítosz termel ki. A tengerentúlon nincs se Toldi, se Bornemissza, rajzoltak hát maguknak Vasembert meg Amerika Kapitányt – de hogy az ottani közízlés milyen távolságokra van az európaitól, azt remekül szemlélteti az a tény, hogy arrafelé még most is zabálják az ilyesmit, és a „Csillagos-Sávos Bosszúálló” mind a mai napig töretlen népszerűséggel irtja az aktuális ellent (jelenleg az arab terroristákat). Azért gondoljunk csak bele egy pillanatra, milyen esélyekkel rúgna labdába egy Ausztria General vagy egy Magyar Huszár a helyi 
popkultúrában…és most inkább abba se nagyon menjünk bele, hogy jön össze a különböző kultúrák tisztelete és a saját nemzeti öntudat lehengerlő világexportja.
Személy szerint nekem nem a sorozási propagandával és az erektáló nemzeti öntudattal van a legnagyobb bajom, hanem azzal a fájóan lapos és bántóan átlátszó móddal, ahogyan ezt a képregényben abszolválják. A franciák hasonló gall kebeldagasztása például nem üli meg más nemzetek gyomrát sem, hisz Asterix nem nézi teljesen hülyének a befogadót, inkább finom és okos poénokkal operál. Amerika Kapitány ezzel szemben olyan direkt, mintha egyenesen debilnek írták volna – és ezt egy mai filmváltozat csak idézőjelekkel és vicces nosztalgiával tudta volna kivédeni, de csúnyán kihagyta a ziccert.
A legnagyobb probléma egyébként az ezer sebből vérző, mérhetetlenül logikátlan történettel van, amely annyi bakugrást követ el, hogy az még az igen alacsony elvárásoknak sem képes megfelelni. Videokamerák és sugárhajtóművek a piros koponyafejű szupernácinál, követhetetlen és bizarr hadmozdulatok a másik oldalon, amiket értelmetlenül cselekvő, tisztázatlan jellemű szereplők követnek el – az ilyesmit a vásznon csak akkor nézzük el, ha cserébe valami extra látvánnyal, esetleg méretes iróniával kényeztetnek, de itt sajnos ezek elmaradnak. Pedig a negyvenes évek gépiesített, világháborús romantikája, a szörnyű náci esztétika szinte tálcán kínálta volna magát…ehelyett azonban a film összevissza kapkod, langymeleg dolgokra fókuszál, és az egyetlen érdekesnek tűnő részt, a nemzetközi harci csapat tulajdonképpeni akciózását is csak rövid snittekkel, videoklipesen csapkodja össze.
Joe Johnston rendező egyébiránt a Jumanji és a Jurassic Park III rendezőjeként ismeretes, és ezeknél a jelen alkotás sem képvisel sokkal magasabb színvonalat. Hiába a remek színészi gárda (Tommy Lee Jones, Stanley Tucci, Hugo „Agent Smith” Weaving), a súlytalanra írt mellékszerepekkel ők sem tudnak mit kezdeni, ahogyan az erőltetett szerelmi szál, a végső összecsapás és a folytatáshoz illesztett befejező elem sem üt akkorát, amekkorát kellene. Ne felejtsük el ugyanis, hogy a Marvel filmes cége már a jövőre érkező, nagy all-star mozira készül…a kasszarobbantónak szánt Avengers együtt lépteti majd fel az elmúlt 
években filmre vitt hősöket, ezért kap akkora hangsúlyt esetünkben is Tony Stark apja (Vasember) és a viking mitológia (Thor).
A film védelmére legyen mondva, hogy meglepően visszafogottan kezeli a témából áradó amerikaiságot, és csak néhol csöpög némi ragadós nyál a vászonról. A baj azonban ott kezdődik, hogy mi nem vagyunk őshonosak ebben a nemzeti kultúrában, ezért sem a nosztalgia-faktor, sem a popkultúrális mítosz hátszele nem repít minket át a mozin, azaz nem tudjuk majd osztani az ottani közönség és a kritikusok lelkesedését sem. Lehámozva ugyanis a helyeiknek bizonyosan jóleső nemzeti étoszt, ez a mozi bizony nem sok eredeti élménnyel szolgálhat annak, aki nem tud komolyan venni egy olyan szuperhőst, aki a csillagos-sávos lobogóba öltözve Amerika Kapitánynak hívatja magát.
"5/10"
