"Egy rablás a filmen mindig gagyi, mert erősen fel van turbózva" - mondja egy helyen a rejtélyes címet kapott Nokas egyik szereplője, és ezzel a meglátásával remekül össze is foglalja a norvég alkotás alapállását, hisz a lényeg itt a látottak minél teljesebb realitásban rejlik. Ez pedig nemcsak abban nyilvánul meg, hogy dokumentumszerűen követünk végig egy valóban megtörtént bankrablást, de a rendezés is kifejezetten tartózkodik a hatásvadász megoldásoktól, amiből egészen érdekes hatás, egy már szinte tudományos-ismeretterjesztő mozi születik.
Bár a fjordok országa nem a bűnözésről híres, így a legutóbbi szörnyű tömeggyilkosság előtt ezért lehetett számukra olyannyira sokkoló éppen a Norvég Kézpénzközpont (Nokas) elleni rablótámadás, melynek során valóságos utcai háború alakult ki a helyi rendőrök és pánikba esett rablók között. A film a tanúk beszámolói és a rendelkezésre álló nyomozati anyagok alapján készült, és hűen követi az eseményeket - illetve csak annyi engedmény tesz a mozi oltárán, hogy megbontja picit a linearitást, és a drámai hatást erősítő, néhol tetszetős lassításokat és zenét alkalmaz.
Mindezt elsősorban azért teszi a rendező, hogy kellően katasztrófafilmes hangulata legyen a rablásnak: az elején gyorsan megismerjük a főbb szereplőket, és utána már szinte videojáték-szerűen, az érintettek folyamatosan váltott, személyes nézőpontjából követjük a történéseket. A legnagyobb dobás tehát egyértelműen az, hogy a fura szemszögek és a részvevő kézi kamera olyan illúziót kelt, mintha tényleg a helyszínen lennénk.
Ez azonban még semmi ahhoz képest, ahogyan a valós személyekről mintázott figurák viselkednek ebben az extrém szituációban. A rendőrség higgadtan és kapkodás nélkül, csendes munkával próbálja megoldani a kialakult helyzetet, a járókelők sokáig nem értik, mi is történik pontosan és nyugodtan (majd tanácstalan arccal) korzóznak a téren, a bűnözők meg fokozatosan esnek pánikba, és egyre több hibát követnek el. Aki még nem járt északon, annak fura is lehet az a nemtörődömségnek tűnő rezignált hidegvér, ahogy a különböző szereplők reagálnak - de ezen keresztül leginkább azon gondolkodhatunk el, ez-e a hitelesebb és életszerűbb, vagy inkább az efféle filmekben általában látható őrült jelenetek.
A Nokas ereje és érdekessége pedig éppen ez a kérlelhetetlen dokumentarizmus, hiszen nem nevezném sem izgalmas, sem fordulatos, sem látványos akciófilmnek...és ez jól is van így, mert a valóság sem olyan, mint ahogyan azt a vásznon/képernyőn látni szoktuk. Fontos erre rádöbbenni, mert a tévé és a mozi már annyira átformálja a gondolkodásunkat, hogy gyakran hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy egy rablás vagányul vetődő, izmos rendőröket, őrült tűzpárbajokat és csibészes/őrült rablókat jelent. A valóság azonban minden bizonnyal sokkal prózaibb, szárazabb és keményebb...és a norvég filmesek pontosan ezt kapják el. Ezt pedig nagyon jól teszik!
"7/10"