Az internet egyre nyilvánvalóbb egyeduralmával a mozit övező hype is nagyobb erővel és .jpg)
gyorsasággal kap fel bizonyos filmeket. A sok pozitív hozadék mellett ez azzal a nem kívánt mellékhatással is járhat, hogy ha a néző a divathullám lecsengése után, hideg fejjel szembesül az adott alkotással, nem mindig értheti tisztán, mi végre alakult ki annak idején az óriási felhajtás. A Rango esete remek példa: tavasszal mindenki el volt ájulva ettől az animációtól, sőt, egyesek rögtön ki is kiáltották a valaha volt egyik legjobb western-paródiának. Megtekintve azonban ma ezt a sokat ajnározott alkotást, az embernek fájó hiányérzete támad, mert a tökéletes technikai megvalósítás mellett nem várja élvezetes önreflexió.
A Rango csalódást kelt, hiszen sem stílusában, sem történetében nem csap le a tálcán kínálkozó vadnyugati lehetőségekre, inkább megelégszik a háttérbe pakolt, töménytelen mennyiségű popkulturális utalással. A nagy zsáner ikonikus megidézése így mind a forgatókönyv, mind a külcsín tekintetében sikertelen. Igaz, a film elképesztően profi, de pontosan emiatt lesz kissé steril és rendkívül tudatosan kimért, ami nem mindig áll jól neki. A homokszemek egyenkénti lemodellezése, a pikkelyek és szőrszálak tökéletes megjelenítése azonban nem helyettesíti a westernes stilizációk, a zárójelben megidézett történet-sablonok és a kultikus helyzetek szinte teljes hiányát.
