Egyszerre csodálom és sajnálom Hollywood szürke eminenciásait, hiszen a szerencsés 
keveseket leszámítva a nagy átlag bizony a klisé-recycling és a toposz-újragyúrás szörnyű démonával kénytelen küzdeni - és ha néha sikerül is nekik valami emlékezeteset alkotniuk, az erőfeszítéseknek legtöbbször csak felejthető csalódás az eredménye. Ennek ellenére ezek az alkotók általában mégis úgy tálalják a már sokszor látottat, illetve úgy csavargatják a már unalomig ismertet, hogy végül mégis sikerül eladniuk újra meg újra a jól ismert sablont, és ha művészet szentélyében nem is, a profit oltárán azért bizonyosan áldozhatnak. Én ezt az ügyességet pedig néha szájtátva szoktam figyelni, hisz komoly szakmai hozzáértésre, letisztult szórakoztatóipari profizmusra vall. Mai témánk, a Sorsügynökség tankönyvszerűen egyesíti magában ezt a két, egymásnak ellentmondó minőséget.
Pofonegyszerű a sztorink: van egy jóképű, ígéretes karrier előtt álló fiatal politikusunk, plusz egy szépséges, ígéretes karrier előtt álló fiatal táncosnőnk, akik véletlen szeszélye által többször egymásba futnak, szerelembe esnek, de a sors végül mindig elszakítja őket, hogy aztán végül...no, de nem lövöm le a filmet! Ez a képlet ugye az egyik legtriviálisabb, romantikus történet-klisé, erre épül minden szappanopera és rózsaszín lányregény, elvégre nincs is ősibb mítosz, mint a zord sorsokat átíró, esélytelenül induló nagy szerelem ősi meséje. Alkotóink azonban remek mesteremberek, és egész sokáig képesek elfedni 
a történetük hihetetlen egyszerűségét, és azt még egy ál-filozófiai eszmeiséggel is átitatják, így az ilyesféle életvezetési zagyvalékokra fogékony nézők akár azt is gondolhatják, valami értékes, komoly mondanivalóval gazdagodtak.
A film első fele kétségtelenül elegáns és tetszetős, akár egy bűvészmutatvány, és sokáig el is hisszük, hogy amit látunk, az egy intelligens sci-fi. Hősünket fura ügynökök kergetik, és a sors nevében rendezgetik újra az életét - ez nem is olyan rossz a felütés, hiszen a szabad akarat emberi, illetve a kijelölt sors transzcendens összecsapása akár izgalmas, egzisztencialista akciókba is átcsaphat, ahogy történet ez mondjuk a híres Mátrix esetében is. Jelen bűvészünk mutatványait azonban gyorsan kiismerjük, ráadásul őt elsősorban a romantikus szappanoperák giccses tanácsai, illetve a cukros szerelmek elsöprő erejéből táplálkozó kincstári optimizmus nyűgözte le, így az érdekes és figyelemreméltó indításból lassan, de biztosan csúszunk át a közhelyes és röhejes tucatfilmek világába. A végén aztán fanyalogva rájövünk, a rendező nem is tett mást, csak ismét átjuttatta szimpatikus hősét a sors buktatóin, és egyenesen a szép királylány karjaiba lökte. Közben meg hevesen kacsingat ránk is, hogy igen, ezt mi is meg tudjuk csinálni a saját életünkben, hajrá, győzzük csak le az akadályainkat! Nos igen, ennél ordítóbb közhelyet manapság elég nehéz a vászonra vetíteni...
Egyébként jópofa dolog volt az isteni ügymenetet egy multinacionális vállalatként felvázolni, ahogyan okos húzás volt az apró égi kiigazítások rendszere is...de amikor úgy egy óra után rájövünk arra, hogy ezek a hivatalnokok tulajdonképpen csak egyszerű angyalok, akik még a Jedi-trükkökkel és a Mátrixból lekoppintott ajtón-átmenésekkel sem tudják elkapni Matt "Bourne" Damon 
barátunkat...nos, akkor elkezdünk gyanakodni, hogy itt csúnyán átejtettek minket. Ez az érzés pedig egyre csak erősödik bennünk: a szuperkalapos szaladgálás és az egyre nyilvánvalóbbá váló, erősen nyálasodó párválasztási szál végül fellibbenti a fátylat az addig többnyire ügyesen elrejtetett klisékről.
Magával a kivitelezéssel amúgy nem lenne probléma, hisz a képi világ az intelligensen letisztult sci-fik világát idéző látvánnyal dolgozik. A szereplőgárdára sem lehet panaszunk, hiszen Damon ismét remekül futkorászik és Emily Blunt is egy olyan hősnő, akiért érdemesnek tűnik szembeszállni akár az égi elemekkel is. Nagy kár tehát, hogy a szűk első óra izgalmas rejtélyessége után fokozatosan elfogy a szufla, és nemcsak a szitán látunk majd át, de az üldözéses akciók és a vulgár-moralizálás is unalomba fullad. Idejében dönteni kellett volna a sci-fi és a romkom között, és hagyni a csudába ezeket a méretes közhelyeket is, mert hiába az imponáló szakmai tudás, a végén azért mégiscsak csalódottak vagyunk.
"6/10"
