Hollywood még mindig nem tudja feldolgozni az Igazából szerelem szűnni nem akaró 
sikerét, és időről-időre megpróbálkozik a recepttel, hátha egyszer össze tud hozni valami hasonlóan édes, háziasszony-ríkató, rózsaszín habot. Az angol mintát máso követve a tengerentúlon készült már harmatos Valentin napi, illetve szilveszteri cukorgagyi is, ezekkel azonban megkarcolni sem sikerült az állandó karácsonyi tévéműsorrá szilárdult brit all-star szerelmesmozi kikezdhetetlen státuszát. Az Őrült, dilis, szerelem egy sokkal rafináltabb és ötletesebb csúcskísérlet, hiszen ez a film is átveszi a sztárhalmozást, a nagy össznépi érzelmi hullámvasutazást, de a narratív komplexitásból végül nem épít gigantikusan nagy összeborulást. Az alkotók ezúttal egy konkrét családon belül gerjesztenének generációs párkapcsolati cunamit, ám a forgatókönyvben olyan óriási üregek maradtak, hogy végül csak felemás eredményt tudnak elérni – nem sikerül tehát most sem megszorongatni a táncoló miniszterelnököt.
Hiába sorakoznak fel az amerikai mezőny legjobb játékosai, ha a szerelmi kavarodások mögé nem siker semmi érdemlegeset bepakolni. Steve Carell nagyon jó az elkényelmesedett férj szerepében, és természetesen vicces az is, ahogyan a válása után balfékből csajozógéppé, majd ismét felelős családfővé válik. Természetes az is, hogy Ryan Gosling még negyed gőzzel is kisujjból hozza a tökéletes érzelmi analfabétát, aki a helyi alfahímből szerelmes kamasszá vedlik át. Julianne Moore számára egy elvált feleség remek megformálása már-már röhejes feladat, ahogyan az indie körökből érkező Emma Stone is lazán el tudja játszani a szerelmi útvesztőbe kerülő, cuki, fiatal csajszit. Az alkotók ehhez 
a negyvenes és húszas csapathoz még hozzácsaptak egy tinédzser generációt is (remek gyerekszínészekkel), plusz a szerelmi háromszögek kiálló végeire vérprofi mellékszereplőket pakoltak (Kevin Bacon, Marisa Tomei). Aztán úgy gondolták, innen már minden magától működik. De sajnos tévedtek.
Igaz, középszerként valóban önjáró ez a történet. A fent említett, igen tehetséges színészek az írók támogatása nélkül is képesek életre kelteni ezeket a rendkívül egysíkú papírmasé-figurákat, és 90 percig valahogy elketyeg a szakítós-egymásra találós klisé-sztori is, csak épp nem érti a néző, akkor minek ez a nagy felhajtás a sok karakterrel, az egymásba fonódó történettel, a családi körítéssel. Könnyes szerelmi fordulatok és térdcsapkodós viccek ugyanis nem kerültek a forgatókönyvbe, ami egy romantikus komédia esetében sajnos komoly gondok forrása lehet. Ismét megtudjuk, hogy a család a legfontosabb, és a szexnél fontosabb a szerelem, majd végül ráeszmélhetünk az igazi vonzalom minden akadályt legyőző erejére is. Köszönjük, értjük…de ha már ekkora feneket kerítettünk a dolognak, talán jogosan várnánk el egy picit többet. Az Örült, dilis, szerelem egyetlen ordító hibája így az lesz, hogy nem eléggé őrült, nem eléggé dilis és nem eléggé szerelmes.
