Ha manapság egy tinédzser közönséget megcélzó lányregénnyel sikerül milliós példányszámot produkálni, rögtön jön a reklámérték szempontjából igen hatásos “új Twilight” felkiáltás, illetve az imponáló eladási adatok hátszelével a moziverzió is gyorsan felkerül a gyöngyvászonra. Bár Suzanne Collins könyvei nem kevésbe pofátlan írások, mint a híres vérszívós-farkasemberes románc, Az éhezők viadalának vállalható megfilmesítése fényéveket ver a gyenge vámpír-sagára, és a mozgókép képes túlnőni a regény rajongótáborán is. Ugyan maga az alapanyag hemzseg az inspirációul szolgált, máshonnan már ismert elemektől - a remekül megtalált főszereplő, a korrekt rendezés és az ügyes vizuális megvalósítás képes feledtetni velünk, milyen gyengécske alapból született a 140 perces film.

Collins vélhetően megirigyelte Stephenie Meyer fájóan egyszerű ötletét, és a sablonos szerelmi szálat, a tinilány-orientált nézőpontot ezúttal nem holmi mitikus fantasy-lényekre szabta, hanem a véres sport-disztópiákkal, a politikai parabolákkal és a Battle Royale túlélő-kísérletével keverte össze. Az írónő számítása egyébként bejött, a könyvet a Twilight-meséből kiöregedők azóta veszik, mint a cukrot: ugyan melyik fruska nem élné bele magát a kőkemény vadász-csaj kalandos történetébe?! A megfilmesítést bevállaló Gary Ross tehát nem sok agyalt a feladaton: fogta a könyvet, a túlságosan csajos részekből néhol nyisszantott egy picit, de alapvetően csak arra figyelt, hogy a leírtak pöpecül mutassanak a vásznon.

A külcsínnel nincs is különösebb probléma: a náci és római elemekből kikevert futurista rendőrállam, a gyilkos viadalt lekövető gigászi tévéműsor pompásan sikeredett, ahogyan Stanley Tucci, Woody Harrelson és a főszereplő Jennifer Lawrence is telitalálat. Lawrence különösen kardinális a film sikerének szempontjából: a tini-Rambót és a megszeppent, hátrányos helyzetű tucat-lánykát is képes meggyőző könnyedséggel megformálni. A rendező semmit nem bízott tehát a véletlenre, így egyáltalán nem kavarja meg a szálakat sem - ami egyrészt előny, mert így hozza a megbízható a közepest, másrészt azonban hátrány, mert a kínálkozó lehetőségek ellenére nem tudja meghaladni az üzembiztos popcorn-mozit.

Az éhezők viadala disztópiának, vadonos túlélő-akciófilmnek és tinirománcnak is sablonos: az átlag felé egyedül az emeli, hogy ezt a három minőséget csomómentesen keveri el. A jövő színes-szagos show-ja, a kemény diktatúra kidolgozása remekül mutat a vásznon, a rendezés azonban nem meri tovább építeni az ígéretes társadalom- és médiakritikát, kénytelen kimenni az erdőbe, és idegesítő kézikamerával lekövetni a hol izgalmas, hol kevéssé érdekes vadász-eseményeket. A végeredmény mégsem kelt csalódást, sőt, láttunk már ennél sokkal rosszabbat is - itt legalább egyszerre sikerül kiszolgálni a rajongót, a könyvet nem ismerő nézőt, a szórakozni vágyó, gyanútlan mozilátogatót és a pénzét befektető producert is, miközben az alkotók a folytatásnak is egészen finoman, ízlésesen ágyaznak meg. Fura, de valahogy várom a továbbiakat.