Kinetográf

Aki próbált valaha magyar viccet egy másik ország polgárának idegen nyelven elmesélni, az bizonyosan szembesült már a sajátos helyi ismereteket igénylő népi humor export-korlátaival is. Amíg ugyanis a szerelmi és szexuális botlások, az univerzális értékek mentén szerveződő kínos szituációk, illetve a különböző félreértések hajtotta humoreszkek gond nélkül lépik át az államhatárokat (lásd. Hollywood példáját), addig a markánsan egyedi ízvilágú, a vélt/valós nemzeti karakterre és az anyanyelv finomságaira nagyban építkező helyi viccek kizárólag a beavatottak számára bírnak értelemmel és fontossággal, hisz az összekacsintásos nevetés tulajdonképp az együvé tartozás fontos kultúrkincsét rejti magában. A Burke and Hare skót, ír és angol ízeit sem élvezheti például az, aki nem az esős szigetországban látta meg a napvilágot, és anélkül a beavatottság nélkül ez a mozi bizony rendkívül sótlan és zavaros szórakozást nyújthat csupán. Adott ez a két, szimpatikus lókötőnek ábrázolt sorozatgyilkos, és még a brit komédia színe-java is beköltözik a 18. század eleji Edinburgh sötét világába – mi azonban a filmből nem érthetjük meg, miért is olyan idétlenül vicces ez a valós eseményeken alapuló történet, amikor két bűnöző pénzért gyilkolt le 17 ártatlan embert. Fejcsóválás, faarc és zavart mosoly kísérheti ezt az egészet – nem nekünk készült, ne is vesződjünk vele.