Kifejezetten büszke vagyok, hogy a nyolcvanas- kilencvenes évek fordulóján 
eszmélhettem a világra, és meghatározó esztétikai élményként korlátlanul szívhattam magamba az akkoriban kis hazánkba berobbanó, szűretlen és kétes minőségű mozgókép-mocskot. Szerencsére nem létezett még 12-es karika, de digitális tévé, DVD vagy torrent sem - sokan sajnos nem is érezhetik át, mit is jelentett a frissen nyílt videotéka illata, a másolt VHS-kazetta hullámzó kép- és hangminősége, illetve német szinkronra rádumáló, kedvetlen narrátor monton kurvaanyázása. Szüleink épp a rendszerváltással voltak elfoglalva, így mi a Rambo-trilóga, a Sárkány közbelép, az Ütközetben eltűnt, a Delta Force frissen érkezett kalóz-kópiáin nőhettünk fel, és nemcsak több tucatszor láttuk ezeket az örökbecsű alkotásokat, de rögtön utána a kertben le is játszottuk a filmben megpendített, univerzális konfliktusokat. Azt hiszem, frappánsabb cáfolata nincs is a mozi agymosó hatásait taglaló elméleteknek: ha ugyanis igazak lennének a mozgókép hatalmát felnagyító vádak, én ma biztosan az amerikai hadsereg kötelékében gépfegyverezném szarrá a mocskos dél-amerikai drogdiktárotokat. Ehelyett azonban egy kimondottan szelíd és pacifista, de fanatikus filmrajongó lett belőlem, és nekem egyedül csak azt nem hiszi el senki, hogy a kedvenc filmem tényleg a Kommandó című egyetemes kult-klasszikus. Nos igen, valóban nagy álmom, hogy egyszer esztétikai-filozófiai síkon is sikeresen bizonyítsam ezen opus magnum hallhatatlanságát - amíg azonban e kozmikus kritikai alapvetésem elkészül, kitartóan kutatok hasonlóan mitikus alkotások után.
A Kommandóbázis című filmhez kifejezetten nagy reményeket fűztem, hiszen ezt a munkát is Mark L. Lester rendezte, ráadásul a katonai bázison játszódó, bepülős-árulásos-drogos móka valódi meta-akciófilmet ígért, a karate-kommandós Mark Dacascos neve pedig egykoron garanciát jelentett a jóféle leszámolásokra és harcokra. Sajnos azonban 15 év telt már el azóta, hogy Lester Svájcinégert Benett nyomába küldte, ráadásul ez a ‘99-es film kifejezetten videóra készült, ami kissé lelombozhatta az alkotógárdát, és mindenki csak fél gőzzel látott munkához. No persze a mű rutinosan hozza az összes elvárható kelléket: Lester rögtön felrobbant két autót, 10 percenként behoz egy-két rúgást és lövöldözést, majd a tankos-kazános leszámolás előtt még egy szende szexjelenetet is be tud szuszakolni a műbe. Kapunk mexikói drogbárót, katonás macsózást és egy-két pszichofejű gennyládát is, de valahogy minden csak halvány árnyéka már a nyolcvanas évek legendás adrenalinbombáinak. Dacascos műrúgásait rossz helyen vágják, az akciók nyugdíjas tempója miatt nem elég röhejesek, ahogyan a vagány beszólásokat, a jófajta poénkodásokat sem hozza a természetesen rendkívül átlátszó forgatókönyv. Csalódás hát a dolog, hiszen rábukkanva erre a DVD-re, fellelkesíthet minket a borító és a cím...végül azonban kiderül, az egészben maga a csomagolás volt a legjobb.
