Hitchcock már akkor high-concept mentén dolgozott, amikor ez a kifejezés még nem is létezett. A tömegfilm valaha élt legnagyobb óriása egyszerre tudott személyes, politikus és népszerű maradni, és még egy igen magas minőségi szintet is meg tudott ugrani. Az 1944-es Mentőcsónak érdekes darabja a legendás életműnek, hiszen kifejezett propaganda-célokkal, a nácik elleni összefogás jegyében készült, mégis érezhető rajta Hitchcock filmezés iránti rajongása, illetve a védjegyszerű rendezői modor is. A brit direktor a művel rögtön két legyet ütött egy csapásra: mivel a történet teljes egészében egy tengeren hánykódó mentőcsónakban játszódik, így Hitchcock eljátszadozhatott a beállításokkal, a vágásokkal, azaz magával a technikai megvalósítással, miközben a kimentett német kapitány, és a demokratikusan önszerveződő angolszász hajótöröttek drámája lehetőséget biztosított a hazafias szólamok számára is. Bár a Mentőcsónak hozza a Hitchcock által képviselt színvonalat, sajnos messze elmarad a legjobb műveitől: a világháborús kontextusból kiragadva, a mai néző számára a film igen hatásvadásznak, kimódoltnak és kiszámíthatónak tűnhet. Az alapötlet és a kivitelezés talán megérdemelne egy értő, tiszeletteljes újrafeldolgozást és továbbgondolást. Steinbeck párbeszédei, illetve az amputálás hideglelős jelenete azonban tényleg hibátlan!