Sacha Baron Cohen eddigi életműve egy igen bölcs és provokatív ötletre épült: a Cambridge-i Egyetemen végzett szociológus-filmes fogta a legbutább, legmakacsabb sztereotípiákat, a végletekig eltúlozta őket, majd szokatlan alteregó-figurákat faragott belőlük. Ali G, Borat és Brüno kalandjai talán éppen azért tűnhettek annyira pimasznak, mert Cohen a közönség feketékkel, kelet-európaikkal és melegekkel szemben táplált, gondosan takargatott előítéleteit piszkálta meg, ellentmondást nem tűrő, figyelemfelkeltő módom. Munkamódszere különösen a Borat esetében sikerült jól, hisz a gerillafilmes eszközök, a fikciós és a valóságos jelenetek sajátos keverése nagyszerűen rántotta le a leplet az álszenteskedő, hamis toleranciáról, és a közönség végül önmaga korlátoltságát nevette ki. Nagy kár, hogy Cohen legújabb figurája, Aladeen tábornok már közel sem sikerült ennyire jól.
Cohen tudatosan játszik rá a botrányra, hisz manapság az eltúlzott vonásokkal, a brutális megoldásokkal lehet csak áttörni a közönyt, így lehet megdöbbenteni, sokkolni a közönséget. Az eddigi karakterek után logikus lépésnek tűnt a terrorizmus-paranoia, az arab-ellenesség megpiszkálása, ám Aladeen diktátor New York-i kalandjai nem képesek átfogóbb megvilágításba helyezni a problémát, a viccek így kissé öncélúak lesznek. Az iszlám diktatúráról bennünk élő képek kifigurázása még rendben lenne, a kulturális különbségek és a kölcsönös bizalmatlanság éles paródiája ez esetben azonban fájóan hiányzik. A figura gegjei sokszor a levegőben lógnak: sem a jellemek, sem a történet nem képes egyben tartani a látottakat.
A nagyobb gond azonban, hogy Cohen stábja elhagyja az ál-dokumentarista megoldásokat, a valóságos jeleneteket. Fájóan hiányoznak az olyan merész, ütős megmozdulások, mint a Borat-féle rodeós beszéd, vagy Brüno ketrecharcos meccse. Az USA erősen muszlim-parás, 9-1-fóbiás légkörében Aladeen csak gondosan megtervezve, játékból provokálhat - így azonban nyert a félelem, és talán éppen ez az, ami elveszi a látottak legfőbb értékét. Súly nélkül a film mezei ökörködéssé silányul, ahol gusztustalanabbnál gusztustalanabb poénokat dobálnak. Reméljük, ez a szimpatikus Cohenből nem válik végül szórakoztatóipari szalagmunkássá...
