Egy exploitation-filmes számára csak egyetlen tabu létezik. A kiomló belektől a gigantikus csöcsökig gyakorlatilag bármi a vászonra kerülhet, egy dolog azonban szigorúan tilos: a közönség sohasem unatkozhat! A Piranha 3DD gyilkos halakkal, lassítva ringatózó cickókkal és vicces arcokkal próbálja elkerülni azt a hibát, amit egy ilyen vállaltan cellolid-szemét egyáltalán elkövethet. Az ambiciózus mozi mégis pont a tempó, a móka és az izgalom tüntető hiányával bünteti a közönséget. A kétes szavatosságú Dög-trilógiával relatív hírnevet (?) szerzett John Gulager nem olyan gátlástalan és pimasz tehetség, mint az első részt dirigáló Alexandre Aja - műve így a jó pillanatok ellenére is hervasztó érdektelenségbe fullad.
Míg a remek előzmény (Piranha 3D) egy megállás nélküli, vérbő party-trash marhaságként meglágyította az ember szívét, addig az extra cicikkel (DD) és kultikus mellékszereplőkkel felturbózott folytatás sajnos igen sápatagra sikeredett. A strandos-medencés sztori alapvetően nem lenne rossz, de a sok érthetetlen üresjárat és felesleges bevágások miatt az egész olyan erőtlen, mint egy délelőtti buli a gyerekmedencénél. A közönség nyilván nem vár bravúros fordulatokat vagy lélektani kamaradrámákat, ám az eseménytelen, vontatott és felesleges körök ritmustalanná, alibi-szagúvá és -ami már tényleg megbocsáthatatlan- unalmassá változtatják a látottakat.
Sajnálatos az elhibázott koncepció, hiszen a mozi egy-két pillanatában megvillantja azért a csillogó piranha-fogsorait: Hasselhoff pocakos futása, Ving Rahmes műlábas performansza és Gary Busey öregemberes cameója mellett a rendkívül szórakoztató péniszleharapós akció is megmutatja, merre vezetett volna a helyes út. Nagy kár, hogy ez most nem jött be, hiszen a 3D egyetlen értelme, ha gigantikus dudákkal, véres koncolásokkal és a B-filmes hangulatokkal képes valódi ponyva-látványossággá változtatni a kellő öniróniával és humorral tálalt, büszkén vállalt gagyit. Erőlködve, finomkodva, túlgondolva azonban soha nem születhet kult-potenciájú exploitation.
